Rövid járat hatalmas gépekkel, újra kétpályás üzem Dubaiban

iho   ·   2019.06.03. 09:17
cim2

Az Emirates egyik Boeing 777-ese csütörtökön, helyi idő szerint hat perccel este hat előtt Seattle felől megérkezett Dubaiba és leszállt – a déli pályán (12R/30L), ezzel helyreállt a kétpályás forgalom a világ egyik legforgalmasabb repülőterén, befejeződött a 45 napos felújítás. A munka persze nem csak magára a betonra terjedt ki, hanem a teljes infrastruktúrára, a fénytechnikára, a pályához vezető gurulóutakra.

Mint ezt a lezárás előtt portálunk is jelezte, a reptéren megforduló járatoknak 32 százalékát kellett vagy szüneteltetni, vagy átirányítani – ezügyben egyébként igen pozitív fejlemény, hogy a fél- vagy inkább negyedkész Al Maktoum, a Dubai World Central repülőtere, a jövendő mega-légikikötő a hírek szerint jól vizsgázott az oda átirányított járatok kezelésében.

A felújítás időzítése – a másik pályát 2014-ben zárták le és renoválták - természetesen nem véletlen, a nyári csúcsidőszakban nem egyszerűen a fokozott forgalom miatt van nagy szükség erre a felszállási lehetőségre, hanem mert a 4500 méteres pálya nagyonis jól jön, amikor óriásgépek nagy terheléssel kell hogy felszálljanak negyven fok feletti hőmérséklet közepette.

Apropó óriásgépek: az Emirates, a jelenlegi legnagyobb utasszállító típus fő üzemelgetője  bejelentette, hogy a társaság hamarosan beindítja a világ legrövidebb A380-as járatát Dubai és a mindössze 340 kilométerre fekvő Muscat International Airport között.

Omán fővárosa. Maszkat és Dubai között az Emirates eddig napi három járatpárt tartott fenn Boeing 777-esekkel, ezeket váltja ki napi két alkalommal az óriásgépek repülése, tehát ez felfogható az egyébként az előző időszakban meglehetősen visszaesett eredményeket közzé tevő légitársaság részéről egyfajta takarékossági intézkedésként.

A kétszintes négyhajtóművesek a szokásos, a hosszú járatokra kialakított Emirates-konfigurációk egyikével repülnek, 429 economy, 76 business üléssel, és a 14 első osztályú Privet Suite is megmarad a gépeken, annak ellenére, hogy ennek luxusát és előnyeit meglehetősen röviden élvezhetik csak az erre pénzt fordító utasok, a repülési idő 75 perc körüli, aminek nagy részét az indulási-érkezési eljárások teszik ki, az utazómagaságra történő felkapaszkodás majd a süllyedés és a megközelítés.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek