Ruszlán-tervek Oroszországból

iho/repülés   ·   2012.04.06. 12:30
cim

A politikus legutóbbi nyilatkozata szerint Oroszország is a nyugati (és így magyar) mintát követi majd: civil Ruszlánokkal dolgoztat majd. Az ismertetett  tervek szerint meg nem nevezett polgári légitársaságok „több tucatnyi, legalább 60-70” új gyártású An-124 Ruszlánt rendelnek majd meg. Itt Rogozin vélhetően a modernizált, 150 tonnás teherbírású An-124-150-es változatra gondolt.

Oroszország légierejének is rendelnek új Ruszlámokat: legalább 10 gép kerül majd a légierő kötelékébe 2020-ig. Ezt és a már meglévő An-124-eseket fogják kiegészíteni majd a civil Ruszlánok. Ugyanakkor kérdés, hogy a civil gépek igénybe vett szállítási szolgáltatásaiért fizet majd-e a légierő (hasonlóan a nyugati kormányokhoz), vagy egyszerűen kisajátítja majd azokat a nemzetet fenyegető vészhelyzetek esetén, a szükséges időszakra.

A négyhajtóműves óriás Ferihegyen is felbukkan, mostanság nem is olyan ritkán (fotó: Márványi Péter)

Ez viszont azt jelenti, hogy a miniszterelnök-helyettes orosz cargotársaságok új megrendeléseire számít. „Ha szükséges, ezek a repülőgépek Oroszország biztonságának érdekében is dolgozhatnak majd”, jegyezte meg Rogozin.

Az Antonov An-124 Ruszlán a világ talán legsikeresebb katonai és polgári nehéz teherszállító repülőgépe. Az 1982. december 6-án először felszállt típus az orosz légierőn (25 gép) kívül több orosz és külföldi légitársaságnál is szolgálatban áll. A továbbfejlesztett és hamarosan újra gyártásba kerülő Аn-124-100М-150 változat 150 tonnányi árut 1728 mérföldre (3200 km) képes szállítani. A civil légitársaságok Ruszlánjainak szerepe létfontosságú a NATO afganisztáni hadműveleteiben, de a gépek gyakran fordulnak meg túlméretes, nehéz katonai szállítmányokkal a világ számos pontján is.

Kapcsolódó hírek