Sok a jóból: LOT 787-esek Finnair-vonalon

iho   ·   2013.12.05. 10:00
cim4

Érdekes menetrendi változást jelzett az Airline Route portál napi frissítése: eszerint a LOT lengyel légitársaság egyik Boeing 787-ese decemberben és januárban a Finnair Helsinki–New York járatán repül.

A hír annyiban nem meglepetés, hogy mint arról az iho/repülés is beszámolt, a lengyelek már a nemrég az Európai Bizottság előtt szereplő átalakítási csomagban is jelezték, hogy 787-eseik közül kettőt kiajánlanak lízingre más légitársaságoknak. Feltehetően ennek első megvalósulása a LOT-gépek repültetése Helsinki és New York között.

Nyolc 787-es a társaság mostani hálózatához képest túlkapacitás

Mint ismeretes, a lengyel nemzeti légitársaság volt a Dreamliner első európai üzemeltetője, és a Boeing adatai szerint a nyolc megrendelt kompozit utasszállítóból eddig a gyártó ötöt szállított le a légitársaságnak. A nyolcgépes rendelés első hangzásra nem tűnik túlságosan nagynak, hiszen a lengyelek úgy tervezték, hogy egyrészt a gazdaságos üzemeltetés jegyében összes eddig repülő 767-esüket 787-esre cserélik, másrészt alaposan megerősítik interkontinentális hálózatukat. Ami a cserét illeti, a régebbi szélestörzsűek leváltása meg is történt, azonban a nagy ívű növekedési terveket egyelőre félre kellett tenni, mert első menetben a társaság veszteségeit kell kipótolni és a szerkezetváltással hatékonyabb működést bevezetni a csőd elkerülése érdekében.

A Finnar A330-sainak felújítják a kabinját, ezért van szükség más szélestörzsűek lízingjére

A nyolc 787-es a helyzethez képest tehát bőven sok, ezért is volt logikus lépés a lengyelek részéről két gép kiajánlása lízingre. Hogy a finnek a karácsonyi-újévi időszak után is használják-e a LOT gépeit, arról még egyelőre nincs hír, ez nyilván múlik azon, milyen gyorsan sikerül a finneknek a maguk gépeit átszékezni, a lízingre ugyanis épp azért van szükség, mert a Finnair A330-asainak felújítják a belső terét.

De a lízing folytatása azon is múlhat, mennyire felel meg a Finnairnek és utasainak az Álomgép, már ahogy annak kabinját a lengyelek kialakították. A Business Traveller portál arra emlékeztet, hogy a LOT kevesebb business-üléssel és az ülések közt kisebb térközzel berendezett economy-osztállyal repüli a széles törzsű gépeit, mint a finnek a 330-as Airbusaikat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek