Szeged színei, repülőnap mikrofon mellől

Márványi Péter   ·   2016.09.19. 11:15
cim

(fotók: Bánhidi Emese)

Talán megbocsáttatik, ha korrekt leírások, a műsorszámok precíz számbavétele helyett most egy kicsit fésületlen beszámolóféle következik, leginkább emlékképek és benyomások halmaza, ahogy a fotók nyomán fel-felbukkan az emberben. Már csak azért is nehéz valamiféle elfogulatlan, korrekt tudósítást írni, mert a tudósító ez alkalommal egyik helyszíni műsorvezetőként részese is volt az eseményeknek, és innentől kezdve persze nem biztos, hogy mindenki hitelesnek tartaná, ha a krónikás azt mondja: az utóbbi évek legjobb, legváltozatosabb, leggazdagabb ilyen rendezvénye volt ez a szegedi – a számára biztosan, így talán elfogadható.

Túl közeli az élményözön. Még az időrend sem stimmel, de nincs jelentősége: Besenyei Péter háton, és talpon a közönség kedvenceként. Amikor ő nyilatkozott és autogramot osztogatott, felborult minden, tódultak az emberek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ő az első magyar repülőember, akiből igazi országra-világra szóló híresség lett, elismerve végre, hogy a repülés igenis megteremti végre a maga sztárjait. Sőt, annak ellenére, hogy Péter nagyon utálta ezt a szót, igen, megteremtette a celebjeit, azzal a különbséggel, hogy ő úgy lett ünnepelt híresség, hogy meg is érdemli, mert nem a dzsungelben vagy egy bezárt helyen leffegett ezért, hanem világhírűen jó pilóta lett, és ez évtizedek munkája.

És egy másik sztár, Lujó, vagyis Imreh Lajos és az ő elképesztően repülő helikoptere. Illetve ahogy ez azért a helyszíni interjúból remélhetőleg mindenkinek kiderült, ahhoz, hogy ezek a sokszor füstölővel végrehajtott szenzációszámba menő műrepülések megtörténjenek, ahhoz egyfelől elképesztő pilótatudás kell, másrészt rengeteg munka magán a gépen. És azt is fontos tudni, hogy ennek összesített eredménye egyáltalán nemcsak a látványos légibemutatók alkalmával mutatkozik meg, hanem akkor is, amikor Lujó gátakra emel homokzsákokat (éjszaka, amikor más, az övénél nagyobb katonai helikopterek ezt nem tehették), vagy ha tüzet olt, vagy bármi mást csinál extra képességű „repülő Csirkecombjával”.

El ne felejtsem, szombaton este Lujó helikopteréből egy leányzó világrekordnyi gumikötéllel ugrott ki, de a bunjee jumping végrehajtásában számomra az volt a legszebb pillanat, ahogy Lujó és a helikopter a semmiben a kötélvégen lógó hölgyeményt leheletfinoman a földre tette a végén.

További sztárok: a Li-2-es amelyről sokat-sokat írtunk már portálunkon, a Goldtimer Alapítvány-alapító Fedő, vagyis Hajdú Károly természetesen eljött a géppel, és egy másik, egészen más oldtimer is megjelent Szegeden, a feketére festett sugárhajtású kiképző L-29-es, Szakival azaz Szakács Gáborral, aki közben az Apolló Fox kötelék kísérőjeként is remekelt, pláne kedvenc alakzatukban, amikor a vezér „rendesen”, a két kísérő csúsztatva repül, ráadásul úgy is, hogy a két renitens kísérő megelőzi a vezért! Szaki aztán valamikor vasárnap délután egy 737-es kapitányaként már utazómagasságról szólt be rádión a szegedi frekvencián...

(fotó: Virág Richárd)

És ahogy szinte mindenki, aki részt vett ezen a három napon, úgy látszik Szaki és a Goldtimeresek is úgy érezték, itt és most érdemes valami pluszt mutatni még, és a plusz az esetükben azt jelentette, hogy amikor mindenki hazatért, ők szoros kötelékben búcsúztak a repülőtértől és a közönségtől.

Igen, ide megérkezni sem csak úgy megérkezett valaki vagy valami, erre legjobb példa az EC-135-ös mentőhelikopter volt, amely ahogy ideiglenes állomáshelyére átrepült Szentesről Szegedre, a légtérbe érve megmutatta, milyen mozgékony ez a jó kis fenestronos gép, és ha már megint forgószárnyasokról esik szó, hát a Kamov Ka-26-os is pompás kis táncot lejtett a közönségnek.

De ez már a mezőgazdasági repülés blokkjának része volt: a három nap egyik legerőteljesebb pillanatként öt An-2-es jelent meg kötelékben, a szatymazi mezőkről, ötezer lóerő dübörgött végig a reptér felett, öt sárga duplafedeles alkotott több mint szokatlan, de roppant impresszív köteléket.

Alkonyati fények a motoros sárkányokkal, a távolban felsejlő hőlégballonokkal, a körülöttük repkedő hátimotoros siklóernyősökkel, vagy a motoros sárkányok köteléke, no és persze a házigazdák gyönyörű öreg 326-os Trénere amint egy hosszúszárnyú vitorlázógépet vontat, és meglepő mód még kötelékbe is rendeződik vele.

A sportrepülés sok-sok szépségét sikerült Szegedre összehozni, ami egyfelől természetes, hiszen ezen a repülőtéren valóban rengeteg fajta repülőeszköz és repülési tevékenység létezik. De sikerült remek kereteket kitalálni a bemutatásukhoz. A hőlégballonosok többször is megjelentek, volt, hogy a reptér volt a leszállóhely, volt, hogy innen indultak el, és volt, amikor egy különös éjszakai fény- és hangjáték részeseiként égették a gázt a földön felállított lufikban a kapitányok, ami gyönyörűen világította meg belülről ezeket a hatalmas jószágokat.

Az olasz Pioneer Team kétszer is annyira meghatotta a szpíkert, hogy tényleg nehezen tudott megszólalni a produkció után, először amikor a szürkületi-esti gépboltra festettek gyönyörű mintákat ledekkel, pirotechnikával, és persze végtelenül pontos kötelékkel, lágy, olaszos műrepüléssel.

Azt hittem, amikor napvilágnál repülnek, az nem lesz annyira élmény, hát mit tesz isten, legalább olyan szép volt, a finálé pedig – nos a finálé: ahogy a Frecce Tricolori repüli, úgy repülték ők is, a „mini-Frecce kötelék”, zöld-fehér-piros füsttel, gyönyörű lassú évben, Puccini zenéjére, Pavarotti énekére.

És amikor a kicsik repültek, a modellek, nem is annyira kicsik, olykor többméteres gépek, egyikük húsz lóerős, a műrepülő figurák ismerősek voltak, csak az irgalmatlan gyorsított felvétel volt követhetetlenül szokatlan, ahogy a manővereket végigpörgették.

Aztán utolsó nap egy biztonságos nagy háló mögött az aprócska de villámgyors versenydrónok repkedtek, vagy olykor ugyancsak látványosan a felállított kapuknak vagy zászlóknak csapódtak: egy nagyon új sportág, amiből azért a szpíker számára legalábbis a legrokonszenvesebbek nem a hevesen rohangáló szlalomozó gépek voltak, hanem egy pici és lassú kis négyrotoros, ami a kezemen is le tudott szállni!

És még rengeteg minden, az ejtőernyős négy lábbal (tandem), vagy csak magukban, a klasszikusan szép vitorlázó műrepülés Hársfalvi Pál és a kétüléses ÍFox duettjeként. A repülés őskorát idéző zöld szöcskeszerű ultralight, a Dragonfly. És tetszett az állandó jóízű mozgás, aminek az volt a lényege, hogy tódultak az emberek a gépekhez, úgymond sétarepülésre.

De én nem is éreztem igazán helyénvalónak ezt a közkeletű szóhasználatot,  amikor valaki beszáll akár egy An-2-esbe, akár egy kis Cessnába vagy még kisebb Pipistrel Virusba, az nem séta, hanem történés, nem eleresztett andalgás, hanem az embernek elérhető egyik legnagyszerűbb élmény elérése, megélése. Egy séta után nem jelennek meg az emberek olyan furcsa üdvözült mosollyal, mint ami rendszerint látszik az arcukon, amikor kikászálódnak a gépből, egy esti séta után sem láttam olyan euforikusan ujjongani valakit, mint azt a kis szőke nőt, aki egy tandemugrás lezárásaként táncolta végig a 34-es pályát.

Ja, és a rengeteg érdekesség a földön is, a veterán autóktól és motoroktól kezdve az új magyar műrepülőgépig, a GENPRO méltán mutatkozott be itt a földön a nagyközönségnek, hiszen Szeged volt az első felszállás helyszíne, de a dolgok mostanra odáig jutottak, hogy a géppel a repülőnap előtt a Red Bull versenyző, unlimited világbajnok François Le Vot is repült, akivel készült az iho/repülés számára egy rövid interjú is a géppel kapcsolatos tapasztalatairól. A francia pilóta egyébként kipróbálta az egyik utaskör alkalmával a Li-2-est is.

Ja, a műsorvezető az, akinek viszont ilyen alkalmakkor semmi esélye, hogy elszakadjon a mikrofontól egy kis élményszerző repülésre. De legalább – legalább mesélhet a repülésről. Ábrándozni is lehet, áradozni is lehet. Ez is egyfajta megélése ennek a csodálatos világnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

Több mint hatszor elmentek már a Holdra: három éve közlekednek a vasútvillamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

MÁV/iho   ·   2024.11.29. 17:00

Születésnapját ünnepli az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos. Az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják.