Szegedi nagyvasak

Fritz Gergely   ·   2011.07.28. 07:02
400_DSC_00641024

Az utóbbi időben igencsak megcsappant a 135-ös vonal Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakaszának teherforgalma. Ez alól a rövid Szeged–Algyő vonalrész kivételnek számít, hiszen az algyői MOL-telep jelentős teherforgalmat generál. Vásárhelyre azonban csak havonta kétszer-háromszor téved testesebb tehervonat, legtöbbször kő- vagy sóderrakománnyal, néha nem is Szeged felől. Az átlagos hétköznapok képét mutató, hétfőn, szerdán és pénteken közlekedő 70726/70727 számú Szeged-Rendező és Hódmezővásárhely között közlekedő tolatós teher pedig legtöbbször csak néhány kocsival vág útnak az alig harminc kilométeres távnak. Július második felében a 096-os és a 109-es Szergej elhúzódó javítása miatt csak a 223-as és a nemrég hazatért 145-ös pályaszámú társaikra lehet számítani a tehervonatok élén. A másik három Szegedre állomásított hatlábú jelenleg Békéscsabán (M62 057), Kiskunhalason (M62 194), valamint Dombóvár környékén (M62 089) dolgozik. Fritz Gergely képriportja egy viharos júliusi napon készült Rókus közelében. Szerencsére a napfény városában a kellő pillanatban mindig kisütött a nap.

 

A tolatós tehervonat áthaladása előtt a 2146-os Csörgő a 7705-ös interrégió vonat érkezett Békéscsabáról, majd a kereszt lebonyolítása után néhány perc késéssel továbbindult a nagyállomás felé

 

Négy eltolható oldalfalú kocsival halad a 77027. számú tolatós tehervonattal Szeged-Rendező felé a 223-as Szergej. A háttérben a rókusi víztorony látható

 

Az égen gyülekező sötét felhők már előrevetítették a közelgő heves zivatart. Eközben a 2198-as Csörgő érkezik meg Szeged-Rókusra a békési megyeszékhely felől

 

Kereszt Rókuson. A 7726-os és a 7723-as személyvonatok randevúját ábrázolja az Izabella-hídról készült felvétel<br>(fotók: Fritz Gergely)

Kapcsolódó hírek