Szélestörzsű gép készül a déli jégre

iho   ·   2013.09.24. 19:07
cim

Nem ez lesz az első eset, hogy komoly utasszállítók szállnak le sarkvidéki jégen létesített pályákra, de kétfolyosós utasszállítót még nem használtak ilyen feladatra. Mint a Flightglobal beszámol róla, az új-zélandi nemzeti légitársaságot a szigetország által fenntartott McMurdo állomás kiszolgálására hívták meg, ahová eddig az új-zélandi légierő egy Boeing 757-ese járt.

A 767-es azonban nemcsak nagyobb teherbírtása révén lenne megfelelőbb típus a feladatra, hanem azért is, mert a 767-es 300ER változata elég üzemanyagot vihet magával, hogy a sarkvidéki reptéren ne kelljen újra feltölteni a visszaútra Aucklandig. Ez nyilván komoly klogisztikai könnyebbség, nem szükséges kerozint telepíteni nagy mennyiségben a célreptérre.

A pálya elméletileg megfelelő a 767-es-nek, és ha az októberi próba jól sikerül, a déli nyár folyamán még legalább két repülést tervezhetnek be, de a légitársasággal való együttműködés mindenképp rugalmasabb repülőprogramot biztosít a sarkvidéki kutatóközpontok ellátására.

Mint ahogy arról az iho/repülés is beszámolt, a McMurdo bázisra a nyári időszakban rendszeresek a járatok, amelyeket az ausztrálok tartanak fenn egy A319-essel, és egy ízben egy beteg kutató érdekében sikerült a nagyon kemény téli időszakban is leszállnia a gépnek a jégpályán. Megfordulnak hasonló légijáratok más deli sarki bázisokon is, azonban ez lesz az első eset, hogy „normális” kétfolyosós utasszállítóval tartanák a kapcsolatot az Antarktisz és a külvilág között. A légitársaságnak egyébként öt ilyen 767-300ER típusú gépe van.

A feladat nehézségeire jellemző, hogy míg a téli időszakban a hihetetlenül zord időjárás, az iszonyatos hideg és az állandóan orkánszerű szél nehezíti a repülést, nyáron az elmúlt időszakban arra volt példa, hogy a szokatlan meleg miatt a leszállópálya jégburkolata olvadt meg annyira, hogy egy ideig nem tudták fogadni a gépeket a McMurdo bázison.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek