Szép gépek cikáznak a hegyek között

Ugrósdy Márton   ·   2014.05.22. 10:00
cim

Nemrég tartották a franciaországi Sisteron repülőterén az FAI Sailplane Grand Prix 2013–2014. évi versenysorozatának döntőjét, ami a hegyi pilótáknak kedvezett. A győztes a helyi Didier Hauss lett, a lengyel Sebastian Kawát és a német Uli Schwenket megelőzve. Bár a világbajnokokat nem itt választják ki, a vitorlázórepülés jövője szempontjából nagy jelentőségű ez a versengés is.

Egy-két órás rohanás a csúcsok rengetegében: követhető a verseny, élvezetesek a hazaérkezések<br>(fotók: sgp.aero)

Amióta a levegőbe emelkedett az ember, azóta űzi a versenyszellem is: gyorsabban, messzebbre és magasabbra akar repülni, mint a többiek. Éppen ezért alakult ki évtizedekkel ezelőtt a nemzeti és nemzetközi versenyrendszer, aminek segítségével rangsorolni lehet a pilótákat, és sok lépcső után ki lehet választani a világbajnok – illetve újabban világbajnokok – személyeit is. A hagyományos versenyzésben a kitartás és a taktikai tudás számít: a sokszor akár kéthetes verseny ideje alatt mindennap több órán keresztül, akár 500-700 kilométeres távokat teljesítve választják ki a legjobbakat. Az értékelés ennek megfelelően eléggé bonyolult: nem az nyer, aki először ér haza, és néha nem is az, aki a leggyorsabb volt: a nemzetközileg használt ezerpontos értékelési rendszer pedig sokszor még maguk a versenyzők számára is nehezen érthető.

Mivel korunkban csak az a sport létezik a tömegek szemében, amit a tévé közvetíteni tud, a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) rájött, hogy a vitorlázórepülő-versenyeket is felhasználóbaráttá kellene tenni. Ebből az igényből született meg a Sailplane Grand Prix ötlete, ami teljesen más, mint a hagyományos versenyek és világbajnokságok. Az SGP-n viszonylag kevés pilóta áll rajthoz, a távokat pedig úgy írják ki, hogy 2-3 óra alatt teljesíteni lehessen őket. A rajtvonal mindenki számára egyszerre nyit (egyszerre kezd el tehát pörögni az óra), ráadásul az indulásnak előre megszabott maximális magassága és sebessége is van. A célvonal a kiindulási repülőtéren van (hogy a közönség számára is élvezhetőek legyenek a látványos hazaérések és áthúzások), és mivel mindenki egyszerre indul, itt tényleg az nyer, aki először ér haza.

A kiválasztottak – már akik szeretik ezt a fajta versengést

Az SGP fejlődését nagyban segíti a modern technika elterjedése is: míg korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy követni tudjuk a pilótákat a levegőben, ma azonban a korszerű GPS-alapú követőrendszereknek köszönhetően már ez sem gond, élőben nézhetjük végig, merre járnak és mit csinálnak a legjobb pilóták. A kamerák méretcsökkenése pedig igazi fedélzeti élményt adhat, itt azonban még komoly problémát jelent, hogy a levegőben lévő gépekkel nem lehet megfelelő gyorsaságú adatkapcsolatot fenntartani, így élőkép közvetítésére ma még nem igazán van lehetőség. Azonban, mint azt az első bemelegítésnek szánt versenyszám összefoglalója mutatja, a követőrendszer figyelése is pokolian izgalmas élmény.

Az első versenyt 2005-ben tartották, és azóta a világ szinte minden részét bejárta a sorozat. A legfontosabb helyszín természetesen a francia Alpok (a kiváló természeti adottságok miatt), de jártak már Chilében is. A mostani sorozatban repülnek majd Olaszországban, Ausztráliában, Chilében, Lengyelországban és Csehországban is. A versenyre természetesen selejtezőkön lehet bejutni, aki ezeken jól teljesít, az juthat be a döntőbe, amit idén Sisteronban tartottak, jövőre pedig az olasz Varese repülőterén találkoznak majd a legjobbak.

Az FAI kiemelt célja, hogy egy Forma–1-hez hasonlító versenysorozatot építsen fel az SGP ötletéből. Ennek megfelelően igyekeznek minél nagyobb médiafelhajtást is szervezni a verseny köré: a helyszínen személyesen is találkozni lehet a versenyzőkkel, minden nap félórás videó-összefoglaló készül az eseményekről (akkor is, ha a rossz idő miatt nincsen repülés), a versenyszám közben pedig a trackerek segítségével élőben lehet követni az adott napi feladat teljesítését. A nap végén pedig jönnek az áthúzások: a távról hazaérő, vízzel teli 15 méteres gépek látványos jeleneteket szoktak produkálni a megjelenők örömére. Íme az utolsó, nyolcadik futam összefoglalója:

Fontos tudni, hogy az SGP nem világbajnokság, így a hagyományosan kétévente megrendezett kéthetes viadalokhoz sincsen köze. A versenypilóták közül ezért sokan eleve kétkedve tekintenek az SGP-re, ami elsősorban a médiának, és nem a szakmának szól, így sportértéke – legalábbis a hagyományos iskola hívei szerint – csekély. Itt nincsenek egész napos, embert próbáló, több száz kilométeres távok (hiszen ennyi idő alatt a közönség elunná magát), de van annál nagyobb felhajtás és cirkusz. Nem véletlen, hogy hagyományos világbajnokságon jól teljesítő pilóták közül csak kevesen vesznek részt az SGP versenyein. Nem segíti a diverzitást az sem, hogy az SGP-n szigorúan 15 méteres, ívelőlapos gépekkel kell indulni, ami a versenyek fejlődése szerint egyelőre zsákutcának tűnik.

Ez a fajta verseny ugyanolyan változás a motornélküli világban, mint az Air Race a műrepülőknél

SGP-világbajnokot nem, de győztest avathattunk. Az FAI és a szervezők pedig minden nappal többet tanulnak arról, hogyan lehet a vitorlázórepülést népszerűsíteni és tévés sporttá tenni. Mi, hazai pilóták csak abban reménykedhetünk, hogy a látványos vetélkedésnek köszönhetően itthon is egyre többen ismerik meg a repülésnek ezt az ágát. Titkon pedig abban is bízunk, hogy egy szép napon talán egy magyar versenyző is ott lesz a következő döntőben.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek