Szingapúri szenzáció: kemény bemutatót repül a 350-es

iho   ·   2014.02.11. 10:00
cim

Doha, ünnepélyes fogadtatás a még meg nem nyílt reptéren <br>(fotó: Airbus)

Kétségtelen: a ma kezdődő szingapúri repülőszalon egyik, ha nem a legnagyobb szenzációja az Airbus új utasszállítójának első nyilvános show-repülése lesz a tavalyi párizsi óvatos és egyetlen áthúzás után. Természetes, hogy a gyártó egy, az Airbus szokásainak megfelelő műrepülés-szerű bravúrprogrammal akarja demonstrálni, jól halad az új, jelentős részben kompozit-építésű A350 XWB berepülése.

A gépnek már az érkezését is komoly érdeklődés övezte, ráadásul a 350-es végrehajtott egy nagy jelentőségű közbülső leszállást is Dohában. Ez a megálló egyfelől fontos volt a típusnak, hiszen a Qatar lesz a kibocsátó légitársaság, másrészt fontos volt a katariaknak is, mert a 350-es nem a most használatos közforgalmi repülőtéren landolt, hanem kicsit arrébb: a fogadás helyszíne a Hamad International volt, az a vadonatúj óriásreptér, amelynek sok-sok halasztás után idénre ígérik az átadását.

A 350-es Szingapúrban: csak csütörtökig marad, de nagyot fog repülni <br>(fotók: Aviation Week, Rupa Haria)

A 350-esnek mindezidáig négy példánya készült el: egy a földi tesztekre szolgál, az MSN1 jelzésű volt az, amelyikkel a szűzfelszállást végrehajtották, az MSN3 ősszel szállt fel először, és készen van már a negyedik is, amelynek a földi fotóit már bemutatták, de még nem repült. Az Airbus berepülésért felelős alelnöke, Fernando Alonso most Szingapúrban ismertette a tesztprogram eddigi állását. Eszerint a gépek eddig összesen 1025 órát és 505 ciklust teljesítettek, vagyis két géppel is sikerült már megközelíteni a tervezett 2500 óra felét.

A legtöbbet az MSN1-est dolgoztatták, 669 órát és 382 ciklust, ez a gép ebben a pillanatban a földön van, előre tervezett szoftver-cserét és a rendszerek felfrissítését végzik rajta Az MSN3 eközben megjárta a fél világot: Bolíviában a tengerszint felett háromezer méteren lévő reptéren hajtott végre fel-és leszállásokat, majd Kanada északi részén, extrém hidegben tették próbára berendezéseit, a hajtóműveket és a segédhajtóműveket, az elektromos és hidraulikus rendszereket.

Kevés fotót láthattunk eddig a tesztgép belsejéről: jól érzékelhetők a kabin kellemes méretei

Ezután következett a dohai majd a szingapúri leszállás. Érkezés után a Singapore Airlines két pilótája is repülhette a gépet. A 350-es nem marad végig a szalon teljes idejére: csütörtökön már repül vissza Toulouse-ba, leszállás nélkül. Az út 14 és fél óra lesz, a típus történetének eddigi leghosszabb repülése. Közben a szalon idején a bemutatók között végrehajtja majd a legrövidebb repülését is, a Changi repülőtér és egy közeli katonai bázis pályája között. A repülőbemutató egyik pilótája az a Peter Chandler, az Airbus berepülési főpilótája, aki tavaly a szűzfelszállást is végrehajtotta.

Alonso tehát igen jónak minősítette a program jelenlegi állását ahhoz képest, hogy az első szériapéldányt sikeresen átadják még ennek az évnek az utolsó negyedében, ehhez persze szükség lesz a három további tesztgép bekapcsolódására is, az MSN4 és az MSN2 már február vége előtt, az MSN5 májusban repül majd először, közülük az MSN2 lesz már normális utaskabinnal berendezve.

Nehéz elképzelni, de igaz, ez tényleg egy repülőgép belseje...

A határidő Alonso szerint tartható: a berepülési programba elég tartalékot építettek be ahhoz, hogy a várható módosításokat is végrehajtsák és teszteljék, de épp ezek miatt nem valószínű, hogy sikerüljön felgyorsítani a programot. A Szingapúr utáni következő érdekes próba a floridai Eglin légibázison lesz: itt kerül a gépek egyike egy olyan speciális hangárba, ahol mínusz negyventől plusz negyvenöt fokig gyötörhetik a 350-est különféle hőmérsékletekkel, és ezek gyors változásával. A legutóbbi géptípus egyébként, amelyet hasonló kínzásnak vetettek itt alá, a konkurens Boeing 787-es volt.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek