Szmogriadó négy városban

iho/zöldút   ·   2012.01.29. 12:53
Az Országos Közegészségügyi Intézet honlapján közölt adatok szerint a vasárnapi mérések alapján Salgótarjánban, Várpalotán és  Székesfehérváron egészségtelen a levegő, míg a legtöbb településen, közöttük Budapesten kifogásolt. Elfogadható minősítést pedig csak Hernádszurdok, Szeged és Sopron levegője kapott.

Utoljára tavaly novemberben hirdették ki több településen is a szmogriadó riasztási fokozatát, a magas szálló por-koncentráció miatt.

Budapesten november 17-18-án például reggel 6 órától este 22 óráig a fekete és piros környezetvédelmi plakettel 
ellátott járművek nem közlekedhettek a főváros közigazgatási területén.

A szálló por koncentrációjának lehetséges egészségkárosító hatásai közé sorolják, hogy izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A javasolt elővigyázatossági intézkedések közül a legfontosabb, hogy a veszélyeztetett népességbe tartozók kerüljék a nagy forgalmú utakat.

A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.