Szolgáltatói tendert írtak ki a brandenburgi Prignitz-hálózatra

iho   ·   2014.07.04. 07:45
prignitz00kicsi

A pályázat nyertese a 2015-ös menetrendváltástól, napra pontosan december 14-étől egy évig, 2016. december 10-éig szolgáltathat a Berlintől északnyugatra található Prignitz-vonalakon, vagyis az RB73 jelű Neustadt (Dosse)–Prtizwalk, valamint az RB74-es Pritzwalk West–Meyenburg viszonylatokon. Előbbinél évi 130 ezer vonatkilométerrel, utóbbinál 60 ezerrel számolnak. A két vonalon 2012 decembere óta a Potsdam EGP szolgáltat egy két évre szóló szerződés értelmében.

A Prignitzer Eisenbahn egyik régi sinója<br>(forrás: wikipedia)

A minisztérium kiemelte, hogy az eljárás nyitva áll minden olyan társaság előtt, ami teljesíti a szolgáltatás végzéséhez szükséges feltételeket. A szerződést az eljárás két szakasza után közvetlenül ítélik oda a győztesnek. Az első fázis az ajánlattételek időszaka, amelyben a cégeket a végső ajánlatuk, valamint minősítésük alapján pontozzák. Ha az első szakasz során nem jönne létre döntés, a második fázisban a jelentkezők működési modelljét és áraikat is megvizsgálják, majd ezt követően hirdetnek végeredményt. Az infrastruktúra-költségeket nem veszik figyelembe az ajánlatoknál. A hatóság fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést bármiféle tárgyalás nélkül ítélje oda. A jelentkezési határidő július 17-e, 15 óra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek