Szolnokon repülnek augusztus 20-án

Kelecsényi István   ·   2014.08.17. 13:45
cim
Az Iho/repülés olvasóit nemrég még Romániából tájékoztattuk, hogy az aranyosgyéresi nyílt napon három harci és három szállító helikopter emelkedett a román és kanadai repülőgépek mellett a levegőbe, és hazánk szolnoki bázisán is örülnének, ha egyszerre legalább ennyi repülőképes forgószárnyasuk lenne.

Szolnok önkormányzata és az MH86. Szolnok Helikopter Bázis 2012-ben tarthatta meg utoljára hagyományos augusztus 20-i vízi- és légiparádéját, tavaly hivatalosan a szolnoki rakpart átépítése, nem hivatalosan repülőképes helikopterek hiánya miatt nem rendezték meg az eseményt. Ekkor vonták ki a hadrendből a Mi-24 Hind harci helikoptereket, a szárazföldi csapatok légi támogatásának egyik fontos fegyverrendszerét.

Klikkeljen a képre, és tekintse meg a szerző galériáját!

2014-ben örömteli, hogy a honvédek áldozatos munkájának, és a bázis tiszti karának tiszteletre méltó erőfeszítései gyümölcseként, ismét megrendezik augusztus 20-án 18 órától a vízi- és légiparádét. Az esemény próbái augusztus 14-én és 15-én zajlottak. A bázis a tervek szerint három Mi-8T és Mi-17 helikopterből valamint egy Jak-52 iskola-gyakorló repülőgépből álló kötelékkel tart látványos bemutatót, amelyet Jak-52 és Mi-17 szóló demók, ejtőernyős ugrások, valamint a az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj különleges műveleti képességeinek bemutatása is színesít.

Az első gyakorló napon, 14-én a terveknek megfelelően reggel 9-kor megjelent a repülőkötelék, amely egy Mi-8T és Mi-17 helikopterből és egy Jak-52-es repülőgépből állt. Az érdeklődök megtekintették a szólóbemutatókat, az ejtőernyős ugrásokat, valamint a különleges műveleti alegységek különböző technikájú helikopteres deszantjait. Egyik ejtőernyős honvédunk ugyan a parton egy lámpavasra akadt fel, de személyi sérülés nem történt, inkább egy kis malőr volt, mint komoly esemény.

A második gyakorló napon – amely egybeesett Nagyboldogasszony napjával, aki a repülők védőszentje – már teljes létszámban megjelent a repülőformáció. A 12-es oldalszámú Jak-52-est követte a rajék alakzatban repülő három helikopter. A vezér 701-es oldalszámú Mi-17-est követte az orosz relációból tavaly decemberen beszerzett 3305-ös és 3301-es oldalszámú Mi-8T helikopter.

A Mi-8T helikopterekkel kapcsolatos hír, hogy még mindig csak a két fenti oldalszámú helikopter van Szolnokon, a harmadik 3304-es (ex: RA-22316-os) forgószárnyast ugyanis kecskeméti MH Légijármű Javítóüzemben elvégzett munkafolyamat utáni próbarepülésen a kijelölt személyzet mentette meg, mivel a berepülés során az egyik hajtómű működésében rendellenesség lépett fel, és ezért az ilyenkor szokásos vészleállítás után egy hajtóművel sikeres kényszerleszállást hajtottak végre.

De vissza Szolnokra! Az erős szél, és a néha alacsony felhőalap miatt az ejtőernyős ugratás elmaradt, de a többi program kárpótolta a kilátogató nézőket. Bevallom, magyar katonai Jak-52-essel ilyen színvonalas szólóbemutatót még nem láttam. (Vári Gyulától igen, de ő saját JaK-52-esével, néha saját szabályai szerint repül.)

A Mi-17 szólóbemutató szintén látványos volt, és a két zászlóalj alegységei a helikopterekkel bemutatták a fast rope módszerrel helikopter elhagyását, forgószárnyasról a Tiszába ugrásokat, valamint köteles kiemelési technikákat. Közben persze ropogtak a gépkarabélyok és géppuskák. Talán ha javasolhatnám a szervezőknek, hogy három-három üres nem irányított rakétablokkot is szereljenek a Mi-17-re, akkor még valóságosabbnak tűnne, a jelenleg csak oldalajtó lövésszel kicsit vérszegény légitámogatás tűzereje.

Az biztos, aki Szolnokon a Tisza partjára kilátogat augusztus 20-án 18 órakor, láthatja, a magyar helikopteres képesség megvan – elsősorban a hajózókban, a műszakiakban; a humán faktorban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek