Szombat: ismét lesz Li–2-es kaland

iho   ·   2013.10.11. 11:30
cim

Szombat délelőtt ismét felpörögnek az öreg HA-LIX, a Kármán Tódor légcsavarjai Budaörsön: a Goldtimer Alapítvány szeretettel várja azokat, akik egyaránt szeretik a repülést és van bennük nosztalgikus hajlam, ráadásul kedvelik a szép tájakat bámulni a (nem túl nagy) magasságból. Közben pedig ismét van alkalom megismerkedni a légi közlekedés hőskorával, amit leginkább ez a repülőgép reprezentál Magyarországon.

Az oldtimerek zászlóshajója, az alapítvány által felújított, rendbehozott, gyönyörű kétmotoros Li–2-es fantasztikus élményt nyújt a vele repülőnek: a negyvenes évek feelingjét, kényelmes és kellemes körülmények között, a belülről meglepően csendesen repülő nagy kétmotorossal. Egyszersmind ritka alkalom ez arra is, hogy az utazó adott esetben a budai hegyvidék vagy a Duna-kanyar szépségeiben gyönyörködhessen egy szokatlan nézőpontból: felülről, de úgy, ahogy egy magasan repülő nagygépből sem lehet látni.



A repülés azok számára lehetséges, akik támogatják az alapítványt, amely a Li–2-esen kívül a magyar repüléstörténet számos más emlékezetes típusát keltette új életre, például a kétfedelű Po–2-est, a Rubik-féle vitorlázó oktatógépet, a Cimborát, legutóbb pedig a motoros Rubik-konstrukciót, a Kányát.

Szokásos mód a Goldtimer Alapítvány e-mail címén (info@goldtimer.hu) lehet jelentkezni a repülésekre, további információkat az alapítvány weboldalán olvashatnak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek