Szombaton fotósmenet nosztalgiatrolival

iho   ·   2018.07.03. 12:24

A BKV vonatkozó sajtóanyaga a következő:

„A hetvenes évek formáit és hangulatát hordozó ZiU-9-es trolibuszon utazva a retró korszakba csöppenve csodálkozhatunk rá, mennyit is szépült Budapest az elmúlt években – miközben megőrizte patináját is. A város egy-egy  emblematikus pontján kiszállva a 2013-ban szépen felújított, piros járműről is készíthetők fényképek, amelyek hátterét – értékeit megőrző, előnyére változó – fővárosunk gyönyörű terei, épületei adják.

A Szovjetunióban 1980-ban gyártott, Budapesten 2012-ig utasforgalomban is közlekedő trolibusz a 77-es járat Puskás Ferenc Stadion (Ifjúság útja) nevű végállomásáról indul 11 órakor. A Kossuth Lajos teret 11:50-kor, a Keleti pályaudvart 14:40-kor, a Károly körutat 16:15-kor érintő fotósmeneten nosztalgiajeggyel lehet részt venni, amelyet a helyszínen lévő kalauz árul. Az Örs Vezér terén 17:30–18:15 között hosszabb pihenő lesz, majd a ZIU-9-es utolsó fotómegállója 19:35-kor lesz a Fővám téren. Innen a nosztalgiajármű a 83-as viszonylat garázsmeneti útvonalán áll be telephelyére, a közben útba ejtett nagyobb forgalmú leszállóhelyek: Kálvin tér, Harminckettesek tere, Orczy tér, Könyves Kálmán körút. A troli a Salgótarjáni utcai garázs bekötő útján lévő megállóhelyig szállít utasokat.

Felszállás: 10:30-tól érkezési sorrendben a 77-es Puskás Ferenc Stadion (Ifjúság útja) végállomásán.

Jegyár: egy nosztalgia napijegy (2000 Ft, diákoknak 1200 Ft).

A megállások időpontjai tájékoztató jellegűek, a közúti forgalom és a fotómegállások során eltöltött idő függvényében eltérések adódhatnak.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek