Szuhoj-fészek Lengyelországban

Magyarországról 13 óra autózás után érkeztünk meg Swidwinbe, a Lengyel Légierő 21. Repülőbázisára. Swidwin az 1. repülőezred 7. és 40. harcászati repülőszázadainak otthona, amelyek Szuhoj Szu-22M4 és kétüléses Szu-22UM4K (NATO kód: Fitter) támadógépekkel vannak felszerelve. Mellettük néhány TS-11 Iskra és a kutató-mentők W-3 Sokol helikoptere is állandóan állomásozik a repülőtéren.

Az 1. repülőezred orosz technikával repül. Az ezred négy bázisra települ: Swidwin és Miroslawiec három Szu-22 támadószázad, Malbork és Minszk-Mazowiecki három MiG-29 vadászszázad támaszpontja.

A Szu-22 támadógép fő feladata az ellenséges erők pusztítása a földön, valamint közeli légi támogatás saját egységek biztosítására. A feladatokhoz a beépített két 30 milliméteres gépágyún kívül kilenc felfüggesztési ponton összesen 4 tonna fegyverzetet hordozhat.

A Magyar Néphadsereg, rendszerváltás után Magyar Honvédség, illetve Légierő egy század Szu-22M3K és Szu-22UM3K repülőgéppel rendelkezett. A tervek szerint először két századnyira növelték volna mennyiséget, de a rendszerváltás utáni pénzügyi válság miatt végül 1997-ben a századot feloszlatták, a típust kivonták a hadrendből.

A Szu-22, bár nem modern, többfeladatos repülőgép, alacsonytámadó feladatkörben a földi légvédelem számára a mai napig potens és nehezen leküzdhető ellenfél. (A lengyel F-16 pilóták szerint a Block52 gépeik számára azonban nem jelentenek kihívást, még földközeli repülésben sem.)

A Szu-22 (szovjet/orosz légierőben Szu-17-ként repülték, csak az exportváltozatok kapták a Szu-22 típusjelzést) fejlesztését 1961-ben kezdték meg, az elődtípus Szu-7 újratervezésével, és az első modifikációja 1960-as évek végén állt hadrendbe. A repülőgép külsőleg az 50-es és 60-as évek jellemzőit viseli, vagyis kólásüveg alakú, az orr-részben levegőbeömlő nyílással. A típus érdekessége, az előd Szu-7-nél áramvonalasabb törzsszerkezet mellett, a mozgatható szárnyvégek alkalmazása. A változtatható, 28, 45 és 62 fokos nyilazott rész a szárny körülbelül egyharmadára érvényes. A kisebb fokú szárnynyilazás rövidebb startot és landolást, valamint stabilabb alacsonyrepülési tulajdonságokat erősíti, a nagyobb fokú szárnynyilazás a sebességet és a hatótávolságot növeli. Hátránya a bonyolult szárnyszerkezet és a súlytöbblet. A változtatható szárnyállás a 60-as évek végén, keleten és nyugaton egyaránt a tervezők Szent Grálja volt, elég csak az F-14 Tomcat, a Panavia Tornado, vagy a MiG-23/27 családra gondolni, de később is fellelhető volt a B-1, Tu-160, Tu-22M, Szu-24 bombázórepülőgépeknél.

A két swidwini század ténylegesen kétszázadnyi bevethető gépből áll, ellentétben a hazánkban repült MiG-29 századokkal, amelyek rendszerbe állásuk utolsó tíz évében 4-8 bevethető vadásszal üzemeltek. A lengyel bázison 14-20 repülőgép folyamatosan bevethető állapotban van, és szinte naponta 3-4 hullámban repülnek. A pilóták 120-140 óra éves repülési időt is elérhetik, és kiképzésük 80 százalékában alacsonyrepülést, és levegő-föld támadást gyakorolnak. A gyakorlás során a 60 kilométerre lévő közeli lőtéren gyakran használnak nem irányított rakétákat és kisebb éles és gyakorló bombákat. A repidő maradék 20 százalékában légiharc és műrepülési képességeiket fejlesztik.

A parancsnoki épületből, irány a zóna, ahol egy tucat Szukát készítettek fel gyakorlórepülésre. Több repülőgépre fegyverzetet is szereltek, ezek bombavetésre és nem irányított rakétás lövészetre indultak. A swidwini egységnek több díszfestésű gépe is van, hazánkban is járt Kecskeméten a „Tigris”, illetve ismert a Fekete, valamint a „Pokolkutya” nevű, érdekes orrfestésű gép.

Lengyelországban fénykorában összesen 137 darab Szu-22 repült a légierő állományában, ezen felül az országba települtek még a szovjetek Szu-17M4 gépei is. Jelenleg 48 darab van hadrendben, de ezek a repülőgépek modernizáción estek át, például GPS-t, NATO kompatibilis IFF-et, valamint kommunikációs berendezéseket is beépítettek. Ennek ellenére a kabin analóg műszerzettsége az 1960-70-es éveket idézi.

Az időjárásfelderítő fémszínű TS-11 Iskra után az első felszállást a feketére festett Szu-22 hajtotta végre. Tadeusz Mikutel dandártábornok, az ezred parancsoka elmondta, hogy újabb modernizációjukról döntés születhet a közeljövőben. A modernizációt követően körülbelül 10 évig még rendszerben maradnának a gépek. Amennyiben nem lesz korszerűsítés és nagyjavítás, akkor négy év múlva kell kivonni a Szukákat.

Az éleslövészetre induló gépek mellett egy géppár bemutató demorepülését csiszolgatta, több Szuhoj pedig a repülőbázis légvédelmével cicázott ottjártunkkor. Utóbbi a NEWFIP – régebben NATINADS – rövidítésű gyakorlatra hasonlított, ami az integrált légvédelem elektronikai gyakorlata, és amit jelenleg hazánkban is tartanak a Kecskeméti Repülőbázison. A komplexumokat két alkalommal is bekapcsolták, ekkor a lokátorok forogtak, valamint az állványok mozogtak és célra álltak. A Szuka-pilóták természetesen alacsonyan, de békeidős gyakorlatként hangsebesség alatt közelítették meg a légelhárítást, majd imitált támadásokat hajtottak végre ellenük. A lokátorok és a rakétarendszer elektro-optikai bekalibrálását is segítette a kutató-mentő W-3 Sokol helikopter, amely szintén egyszer a levegőbe emelkedett.