Szükség van a multikra

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.10.27. 08:30
FOTO7

Szomorkás, esős időben gördült ki a 361.103-5 pályaszámú Persingből felújított kétáramnemű mozdony. A ruttkai járműjavítóban (ŽOS Vrútky) új erőre kapó 361.1-es sorozatú mozdonyok harmadik tagja október 24-én tette meg első kilométereit Ruttka (Vrútky) és Csáca (Čadca) állomások között. Kísérője egy zsolnai Persing volt, mégpedig a 162.005-ös. A próbaúton az információk szerint nem akadtak problémák, a Ruttka–Csáca–Ruttka útvonalat sikeresen bejárta a gép.

Ösvényes (Ochodnica) megállóhelyen éppen lassít a 361.103-as, háta mögött a zsolnai 162.005<br>(fotók: Railpage.net)

A 361-es sorozatú mozdonyok a ZSSK legújabb felújítási hullámának termékei. A ruttkai járműjavítóban folyik a kiválasztott kassai 163-as sorozatú Persingek átépítése 361-esekké. A prototípust már 2009-ben elkezdték fejleszteni, azóta több igazítást végeztek rajtuk. A legelső 361.001-es kétáramnemű mozdony a kassai 163.053-asból lett átépítve. A modernizáció során a Persingekből csak a szekrény, a feljavított forgóváz, a hajtómotor és a fékrendszer maradnak meg. Legnagyobb előnyük a kétáramneműre való átállás, ami azt jelenti, hogy az egész elektronikát átalakítják.

A próbajárat után már hidegen húzzák vissza a ruttkai járműjavítóba

A 361-eseknek is van két verziójuk, a 361.0 csak 140 kilométer per órás végsebességre képes, a 361.1 pedig húsz kilométerrel többre képes a pályán. A 361.103-ason kívül a jövőben készül még a 361.104-es (a kassai 163.051-esből) és a 361.105-ös (a kassai 163.049-esből). Az átépített mozdonyok a Pozsony és Kassa közötti gyorsvonatokat és intercityket fogják továbbítani. Egyelőre még sok a gyermekbetegség, elég gyakran szolgálatképtelenek a 361-esek, aminek az oka az új korszerű elektronika és a szoftverek, amelyek gyakran mondják fel a szolgálatot. A 361.103-as gép próbafutásáról a Railpage.net oldalán találnak több fotót.

Itt még mint 163.058 Csorba (Štrba) állomást elhagyva egy személyvonat élén.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek