Tarlós a BKV-ról és a hosszú távú megoldásról

MTI   ·   2012.02.20. 08:58

A főpolgármester álláspontja szerint a BKV adósságállományával kapcsolatban a szűk határidőkre kell legjobban vigyázni, továbbá arra, hogy a hosszú távú finanszírozásban olyan programokat és határidőket fogadjanak el, amelyek fizikailag tarthatók.

Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn bizakodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány tárgyalóbizottságával – Varga Mihállyal, Fellegi Tamással és Naszvadi Györggyel – már az első megbeszélésen más megvilágításba került a nyolcéves adósságállomány kérdése. Megjegyezte: úgy hiszi, hogy rövid távon erre a költségvetési évre talán meg fog oldódni a probléma. Reményét fejezte ki, hogy a kormány szerdán foglalkozik a kérdéssel.

Mint ismertette, a társaság működtetésére vonatkozó hosszú távú koncepció keddre készül el. A főpolgármestert szavai szerint két dolog aggasztja, bár sokkal optimistább, mint eddig: az egyik a 2004-ben felvett adósságállomány kezelésének technikai időkerete, vagyis hogy elég lesz a hátralévő idő. Másodikként a hosszú távú koncepciót nevezte meg, amelynek elkészítésébe a kormány javaslatára a Századvég Intézet is bekapcsolódott. Megjegyezte, hogy közreműködésük azt is jelenti, hogy nemcsak a városvezetés elképzelései lesznek benne a tanulmányban, hanem más gondolatok is.

„Ez egyik oldalról jó, másikról azért van bennem egy kis izgalom ebben a tekintetben, mert attól tartok, nehogy a végén olyan anyag készüljön el, hogy a közgyűlés ijedtében, attól félve, hogy a BKV tényleg csődbe kerül, olyan programot, olyan vállalásokat fogadjon el, amik most megoldásnak tűnnek (…), de bizonyos okokból végrehajthatatlanná válnak” – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: előfordulhat, hogy most mindenki úgy gondolja, van megoldás, aztán egy év múlva kiderül, hogy nem valósítható meg.

A főpolgármester arról is szólt: egyetért azzal a céllal, hogy a kormány mielőbb ki tudjon szállni a rendszertelen támogatásokból.

Kitért a Nemzetgazdasági Minisztérium buszcserékre vonatkozó javaslatára is. Ezeket fontosnak nevezte, megjegyezte ugyanakkor, hogy ennél is nehezebb lesz a HÉV és metrószerelvények cseréje, valamint a hármas metró pályájának felújítása. „Fogalmam nincs, hogy a városnak, de az államnak is honnan és hogyan lesz erre pénze” – mondta a városvezető, kiemelve: a BKV adósságállománya 10 milliárdokról, a járműcsere azonban 100 milliárdokról szól.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.