Tarlós: valószínűtlen a BKV állami kézbe adása

MTI   ·   2012.01.18. 08:55

Tarlós István főpolgármester szerdán az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: az ország nagyon nehéz helyzetben van, ezért teljesen valószínűtlennek tartja, hogy az állam átvenné a céget. Szerencsétlennek nevezte azt a feltételezést is, amely szerint polgári védelmi szolgálatra kötelezhetnék a buszsofőröket, illetve a járművek karbantartását végzőket.

Az alkatrészbeszerzések leállásával kapcsolatban a főpolgármester azt közölte: a már évek óta lerobbant járművekből vesznek ki még jó alkatrészeket, és használják fel ezeket pótlásnak. Szerinte ez önmagában nem vezet a BKV leállásához, de teljesítménycsökkenést okozhat. Ez azt jelenti, hogy ritkábban járnak bizonyos viszonylatok. Tarlós István nem tud arról, hogy a BKV-nál probléma lehet a februári bérek kifizetésével.

A kormánnyal kötendő megállapodás kapcsán elmondta, hogy a főváros javaslatai már a miniszterelnöknél vannak, ebben több lehetőséget foglaltak össze és számszerűsítettek.

Kapcsolódó hírek