Tavaly minden rekordot megdöntött a MÁV–Volán utasforgalma

iho/vasút   ·   2024.02.08. 07:40
Volánbusz, utasforgalom 2023

A MÁV–Volán-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazást rögzítettek. Magasan vezet a Volán, háromszor annyian buszoznak, mint vonatoznak. Éves jelentés.

Ez a 837 millió utazás 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a közösségi közlekedés népszerűsége lendületesen növekszik Magyarországon. Mindebben meghatározó szerepet játszott a vármegye- és országbérletek rendszere, amelynek köszönhetően a korábban is közösségi közlekedéssel utazók ugyancsak olcsóbban, egyszerűbben és szinte korlátok nélkül vehették igénybe a MÁV–Volán-csoport szolgáltatásait.

  • Volánbusz: 585 utazás
  • MÁV-Start: 181 millió utazás
  • MÁV-HÉV: 71 millió utazás

Sok, több, még több. A Volánbusz helyi és helyközi járatait tavaly 585 millió alkalommal választották az utasok, ez 65 millió utazással múlta felül a 2022-es adatokat. Tanítási napokon csaknem 5,5 ezer busz, 42,5 ezer helyközi és 12600 helyi járat szolgálja ki az utasokat. A minél korszerűbb és környezetbarát utazás érdekében 2018 óta már 2500 új járművet állított forgalomba a közlekedési cég. 

Az állami szeméyszálíltó vasúttársaság belföldi járatain 2023-ban csaknem 178 millió, a nemzetközi vonatokon pedig kishíján 3,4 millió utazást mért a vasúttársaság, ezzel új rekordot ért el. A pandémia előtti utolsó két év 138–139 milliós belföldi utazásszámát is sikerült jelentősen felülmúlni az utóbbi esztendők szolgáltatásfejlesztéseivel, valamint a májustól bevezetett ország- és vármegyebérletek segítségével. Az utasforgalom élénkülése szempontjából az sem elhanyagolható, hogy minden eddiginél több járatot állított forgalomba a MÁV-Start: tavaly már 1,2 millió vonat közlekedett, 130 ezerrel növelve a járatok számát 2019-hez képest, és 50 ezerrel 2022-höz viszonyítva. 

A HÉV-ek utasforgalmában érezteti még leginkább a hatását az otthoni munkavégzés (home office) elterjedése, de 2022-höz képest tavaly így is hétmillióval több, csaknem 71 millió utazáshoz vették igénybe a zöldfestésű kötöttpályás járatokat. 

De miért? Az utazások növekedését számos tényező alakította: egyrészt a tapasztalatok alapján a helyközi közösségi közlekedésben az átlagos utazási távolságok növekedése figyelhető meg; másrészt a 2023 májusában bevezetett kedvező árú vármegye- és országbérletek a növekvő üzemanyagárak együttes hatásával lendületet adtak a távolsági utazásoknak, de a többi szegmensben (elővárosi, feláras távolsági, regionális) is a járványhelyzet előtti szintre emelkedtek az utazások.

Mindeközben a járványhelyzet idején, illetve azt megelőzően és követően is számos szolgáltatásfejlesztést, kínálatbővítést hajtott végre a válalatcsoport – ezek elsősorban az elővárosi és távolsági jellegű, illetve a Balaton elérését javító intézkedések voltak. Folytatódott a menetrendek összehangolása is.

Növekvő tendencia figyelhető meg a turisztikai célú utazások esetében is. Hazánk látványosságaihoz, illetve a tóparti pihenő- és strandolóhelyekre is egyre többen a közösségi közlekedést választva utaznak. Ezek elérését menetrendi fejlesztések is segítik. Budapest és a Balaton között, illetve annak térségében az utazásszám évek óta növekszik, a tó mellett működő Erzsébet-táborokba évről évre rengeteg gyermeket utaztat a csoport. Emellett a nagyobb távolságú osztály- és csoportos kirándulások esetében is a vasúti utazás került előtérbe. A nemzetközi utasforgalom is szinte minden relációban növekszik, az európai trendekhez hasonlóan sokak már egyre inkább vonattal utaznak külföldre várost nézni, kirándulni vagy üzleti utakra is. 

Vármegye- és országbérletek. Az új bérletkonstrukciót használók egyszerűen, olcsón és korlátlanul vehetik igénybe a közösségi közlekedést, nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedek legnépszerűbb termékévé vált. Az értékesítés tavaly április végi kezdetétől idén január 30-ig már mintegy 4,7 millió ország- és vármegyebérletet vásároltak az utasok. Ennek 35 százaléka országbérlet, 65 százaléka pedig vármegyebérlet; a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet örvend a legnagyobb népszerűségnek, a teljes értékesítés 29,5 százalékát teszi ki. 

Pályaudvarok, állomások. Tavaly is a budapesti fejpályaudvarok számítottak a legnépszerűbb úti célnak a belföldi jegyértékesítési adatok alapján; 2023-ban a Nyugati pályaudvar végzett az élen, sorrendben a Keleti, a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld állomás követte. A vidéki városok közül Debrecen lett a legnépszerűbb a lista 5. helyén, utána Győr következik. A Volánbusz legforgalmasabb vonalai elsősorban a fővárosba és a vármegyeszékhelyekre a környező településekről közlekedő, hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást) vagy turisztikai érdeklődést kiszolgáló autóbuszvonalak, ilyen például a Budapest–Szentendre–Visegrád–Esztergom, Budapest–Halásztelek–Szigethalom, Miskolc–Sajóbábony–Sajószentpéter–Kazincbarcika, Pécs–Mánfa–Komló, Veszprém–Hajmáskér–Várpalota, Tatabánya–Tata–Dunaalmás–Esztergom vonal is. 

A HÉV esetében a szentendrei (H5-ös) vonal áll az élen, a gödöllői, csömöri (H8-H9-es) vonal, a csepeli (H7) és ráckevei (H6) követi sorrendben. Szentendre és Pomáz a legforgalmasabb Budapesten kívüli állomás. Szabadkikötő térségében számos munkahely jött létre, ennek köszönhetően az elmúlt öt–hat évben csaknem megduplázódott az utasforgalom. Ezért a csepeli HÉV Szabadkikötő megállóhelyénél a decemberi menetrendváltás óta minden vonat megáll az utasok kérése és a lezajlott társadalmi egyeztetés eredménye alapján.

 

.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.