Tavaszi örömök, gondok

iho   ·   2014.04.02. 13:42
00kicsi



A kettes vonal. Kirakatvonal, kirakatprojekt? Budapest – valljuk be – legszebb elővárosi vasútvonala, itt álltak forgalomba a Siemens Desiro motorvonatok. A felújítás mégis döcög, nagyvasúti rovatunk vezető anyagában ennek próbálunk utánajárni. Előzetes figyelmeztetésül: a vasútépítésnek a pályafektetés csak a legkisebb része.



Megszállják a baszkok az országot? Debrecenben már közlekednek a 2-es vonalon a CAF járművei, több tiszteletkör után a budapesti villamostenderen is őket hirdették ki győztesnek. Időközben szépen, csendben a MÁV-Start CAF-kocsijai is kerek évfordulót ünnepelnek, két évtizede koptatják a síneket. A négyrészes sorozat első epizódja a beszerzés hazai hátterét, a gyártás előzményeit tárja fel.



Kisvasúti rovatunk egy – szerencsére – kevesek által ismert vasúti különlegességgel foglalkozik. Börtönvasút volt ez a javából: az állampusztai fegyintézetet kötötte össze a nagyvasúttal, az elítéltek által előállított terményeket, ám néha magukat a fegyenceket is szállítva. A vasút emellett a civil életet is kiszolgálta, de 1969-re – az ország utolsó üzemelő lóvasútjaként! – megszűnt.



Átadások évadját éljük: a négyes metrón azonban lapunk lezárása után indult meg a forgalom, így „csupán” a budapesti új földalattira hajazóan kálváriát járt debreceni kettesről tudunk beszámolni. A folyamatos üzemben azonban akadnak, főleg forgalomszervezésből és a közúton közlekedők figyelmetlenségéből adódó hibák, nem egyszer súlyos balesetek.



Hamarosan megnyílik Budapest új csodája: a háromszáz négyzetméteres Miniversum. Az Andrássy úti palota földszintjén épülő terepasztal-komplexum építéséről portálunk és az Indóház is igyekszik részletesen beszámolni, ami pedig a lapból a terjedelmi korlátok miatt kimaradt, hamarosan az internetes felületen is olvasható lesz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

IdeenzugCity, a jövő motorvonata

Kiss Bertalan   ·   2021.07.29. 20:05

A Deutsche Bahn bemutatta a jövő motorvonatának életnagyságú modelljét, több, merőben új fejlesztéssel, például a napi forgalomnak vagy útvonalnak megfelelően variálható utastér kialaíktás – gombnyomásra.

Vasút Nagyvasút

Részleges államosítás a brit vasúton

iho/vasút   ·   2021.07.27. 15:00

Az új szervezet feladata lesz a pályavasút működtetése, a pálya tulajdonosi jogainak gyakorlása és karbantartása mellett a hálózat fejlesztése, a menetrend egyeztetése, a viteldíjak meghatározása és beszedése is.