Tavasztól: Budapest–Philadelphia, American járat!

iho   ·   2017.08.16. 18:30
767cim
Május 4-étől a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines új menetrend szerinti járatokat indít Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (BUD) és Philadelphia Nemzetközi Repülőtér (PHL) között, amely egyben a légitársaság egyik keleti-parti központja is, kapta a hírt szerkesztőségünk a Budapest Airporttól.

Az új járat hetente több mint 2800 ülőhelyet kínál a jövő nyári szezonban a két város között. Az útvonalon Boeing 767-300-as gépek közlekednek. A repülőgépek fedélzetén a business osztályon utazók huszonnyolc, fekvő helyzetbe dönthető, a folyosóról megközelíthető, egy–kettő–egy elrendezésű ülés előnyeit élvezhetik, illetve biztosítunk még számukra egy-egy Samsung Galaxy táblagépet is, amelyen a legújabb filmek, legsikeresebb tv-programok, játékok, zenék és részletek találhatók a legkeresettebb könyvekből, írja a társaság.

Az egykori New York-i járatnyitás

„Az új budapesti járatunk elindítása is jól példázza az American Airlines elkötelezettségét a nemzetközi hálózat bővítésére és európai jelenlétének fokozása mellett” – mondta Jim Butler, a Nemzetközi és Szállítmányozási Szolgáltatások vezető igazgatóhelyettese. „Philadelphia a legnagyobb központunk az Egyesült Államok észak-keleti részén, és rengeteg csatlakozási lehetőséget nyújtunk a magyaroknak az Észak-Amerikába és a Karib-szigetekre történő utazások esetén.”

Az American Airlines az Amerikai Egyesült Államok észak-keleti részén, Philadelphiában található legnagyobb központjából csaknem 160 amerikai, kanadai, karib-szigeteki és latin-amerikai célállomás felé biztosít csatlakozást az utasoknak. Az American Airlines négy úgynevezett Admirals Club váróteremmel rendelkezik Philadelphia Nemzetközi Repülőterén.

Az American Airlines jelenleg éppen egy hárommilliárd dolláros fejlesztési program megvalósításán dolgozik, amelynek célja, hogy utasainak magas színvonalú utazási élményt nyújtson világszerte. Ezek közé a befektetések tartoznak a fekvő helyzetbe dönthető utasülések, a nemzetközi WiFi szolgáltatás, a szélesebb körű fedélzeti szórakoztató rendszer és a fedélzeti elektromos csatlakozók. Az American Airlines világszerte modern tervezésű repülőtéri várókat hoz létre, beleértve Philadelphiát is; a repülőgépek fedélzetén pedig ingyenes egészséges ételeket, koktélokat és még sok más egyéb szolgáltatást kínál az utasoknak.

A társaság 767-ese Ferihegyen<br>(fotó: Virág Richárd)

„Nagyszerű időszak ez most a Budapest Airport életében, hiszen Philadelphia már a harmadik amerikai járat amelynek jövő nyári elindulását bejelenthetjük, New York (JFK) és Chicago O’Hare repülőtere mellett” – kommentálta a járatnyitást Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. „Hatévi szünet után igazán örömteli pillanat, hogy az American Airlines visszatérését ünnepelhetjük. Úgy gondolom, hogy mindez egyúttal elismerése Budapest fejlődésének, aminek köszönhetően a mi légikikötőnk lett a térség legdinamikusabban fejlődő repülőtere. Az újabb amerikai járat elindítása egyben a Budapest Airport és Külgazdasági és Külügyminisztérium szoros együttműködésének is köszönhető, hiszen közösen képviseljük Magyarországot a légiközlekedési- és diplomáciai fórumokon, közösen népszerűsítjük Magyarországot, mint az üzleti- és szabadidős turizmus vonzó célállomását.”

A hír azt jelenti tehát, hogy jövő évtől kezdve Budapest egyszeribe az Egyesült Államok három nagyvárosával kerül közvetlen légi kapcsolatba, miután a LOT júliusban jelentettbe, hogy két Budapestre telepített 787-essel a magyar fővárosból New Yorkba és Chicagóba repül.

Az American még a Malév életének utolsó hónapjaiban függesztette fel a Deltával szinte egyidőben budapesti járatait, majd a Malév leállása után jelentette be, hogy a korábbi hírekkel ellentétben 2012-ben nem is indítja újra őket, nyilván mert a magyar légitársaság már nem hozta Budapestre az USA felé átszálló utasokat. Ráadásul a társaság épp azokban a hónapokban volt kénytelen csődvédelembe menekülni, és csak később realizálódott a US Airways-fúzió, amelynek révén a cég a világ legnagyobb légitársaságaként építkezhetett tovább.

AA-767-es már az új arculattal

A magyar külügyminiszter tavaly februárban Dallasban találkozott az American Airlines vezetőivel és tárgyalt a budapest és az Egyesült Államok közti járatok felélesztéséről. Éppen a tárgyalások idején jelent meg az anna.aero légiközlekedési portál érdekes felmérése, miszerint az egyik fontos ki nem szolgált útvonal épp a Budapest–New York. Szijjártó Péter akkori nyilatkozata szerint „2016-ra a menetrendek már megvannak”, ezért 2017-re tette az új járatok lehetséges indítását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek