Télből télbe, nyárba, tavaszba: budapesti légi menetrend-változások

iho   ·   2019.10.28. 11:05
wizzryan_cim

A most beköszöntő téli menetrend főképp diszkont újdonságaira hívja fel a figyelmet a Budapest Airport szerkesztőségünknek küldött összefoglalója, amely természetesen a plusszokkal foglalkozik, vagyis új járatokkal és sürítésekkel. Például a Ryanair mostantól heti négy alkalommal Tel Avivba, heti kétszer pedig a finn Lappeenranta városába repül, az utóbbi „a tél szerelmesei” számára kiemelt úti cél, rénszarvasfarmmal, sieléssel és korcsolyázással.

(fotók: iho.hu)

Mától a lengyel nagyváros, Poznan is bekapcsolódik az ír diszkont hálózatába Budapestről heti két járattal, ami pedig az itteni hidegben-fagyban vonzó melegebb úti cél: Portóba és Lisszabonba is el lehet jutni a gépeivel. Szintén a téli menetrend életbelépését követően indul a bordeaux-i, göteborgi, luxemburgi, odesszai és toulouse-i légijárat, januárban pedig Kharkivba (Harkovba). Még a téli menetrend idején indul a bordeaux-i, göteborgi, luxemburgi, odesszai és toulouse-i járat

A Wizz a Ryanair Tel-Aviv-i nyitására sűrítéssel válaszol, heti tíz helyett 14-szer indulnak a gépei Izraelbe. Dubai is szeretettebb talán a téli időszakban, ide heti háromról hétre emeli a járatszámot a Wizz. Az Austrian heti 17-ről 20-ra emeli a bécsi kapcsolatot, az Eurowings Suttgartba 11 helyett 18-szor repül, a Ryanair Edinburgh és – megint egy kellemes mediterrán célpont – a ciprusi Páfosz felé repül sűrűbben. Sokak számára öröm: mostantól minden nap van Wizz-összeköttetés Budapest és Marosvásárhely között.

Visszatérve a Wizz nyitásaira, két nap múlva indul a járat Kazanba, további új járatok november elején indulnak Odesszába heti kétszer és egy újabb angliai célállomás, Birmigham, majd decemberben a skóciai Edinburgh felé.

Nyilván kevesebb szó esik a médiában a leállt vagy felfüggesztett járatokról. A legfontosabbak egyike a LOT Budapest-Chicago járata, amelynek szüneteltetése a téli időszakra szól, viszont ugyanezen a vonalon tavasztól nemcsak a lengyel társaság, hanem az American is repül, izgalmas verseny alakulhat ki, ráadásul mindkét társaság Dreamlinereket állít be erre a járatra. A LOT az első tervekhez képest csak tavasszal indul Budapestről Belgrád, Prága, Szófia és Stuttgart felé, mint korábban jeleztük, ez lehet, hogy kapacitás-gondokkal függ össze, jelesül, hogy a LOT MAX-ok sem repülhetnek még.

Végül még egy változás, az Air Serbia három hónap elteltével leállítja a Nis-Budapest járatát, amely egyike volt azoknak, amelyeket a társaság a belgrádi kormány támogatásával indított el, azonban a budapesti vonal üzleti eredménye „csalódást keltő” volt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek