Televonat Villányból is

iho.hu   ·   2018.10.07. 12:06

A hét közepén a MÁV-sajtó közleményben tájékoztatott arról, hogy több kocsival közlekednek a vonatok Pécs–Villány és Mohács–Villány között az október 7-ig tartó vörösbor fesztivál idején. Sőt, a menetrend szerinti vonatokon kívül egy éjszakai mentesítő járatot is indítanak.

Szombaton este tízkor azonban tömegjelenetek játszódtak le a villányi vasútállomáson – számolt be az Index. Egy motor- és két mellékkocsit feltételezve a hozzávetőlegesen 150, ülőhelyhez jutott utason kívül még legalább százan próbáltak felnyomakodni a 22:00-kor induló pécsi vonatra, miközben a Bézé (a Dunántúlon sok helyen Piroska) nem pazar állóhelykínálatáról közismert. A makacs és kitartó, körülbelül félórányi állóháborút követően a helyi vasutasság végső megoldásként kihívta a rendőröket. Viszolyogtató látványt nyújt a videón kutyával portyázó két rendőr (nem maguk a rendőrök, hanem a készültség foka); a vonat végül el is indult, miután valószínűleg a képeken látható motorkocsit csapták hozzá a szerelvényhez – hogy miért nem tették ezt korábban, annak a MÁV vonatkozó technológiájának ismeretében számos oka lehet: a skála a „nem jutott eszükbe”-től egészen a tolatásvezető hiányáig terjed, nem is soroljuk fel az összeset.

Több kérdésünk nincs, fájdalmas viszont, hogy a vasúttársaság előrelátása ellenére egy újabb, a „pokolba vezető út” volt jószándékkal kikövezve.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek