Téli üzemmódra váltott a közútkezelő

MTI/iho   ·   2017.11.11. 11:15
kozutfenntarto_hokotro_kislid

Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az ország teljes területén téli üzemmódra váltott. Az átállás azt jelenti, hogy tizenkilenc megyei igazgatóságán, kilencvenhárom mérnökségén és a központi irányításban is 24 órás szolgálatban látják el és koordinálják a téli útüzemeltetési feladatokat a szakemberek. A következő hónapokban csaknem háromezer-nyolcszázötvenen dolgoznak váltott, 12 órás műszakban.

A társaság közleménye szerint a várhatóan jövő év március 15-ig tartó időszakban a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés elsődleges feladat. Mivel harminckétezer kilométernyi útszakaszról van szó, a munkálatokat az egyes útszakaszok hierarchikus rendje szerint látják el: az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, alacsony forgalmú bekötőutak. A téli gépparkot felkészítették, az országos közúthálózaton hétszázhuszonöt sószórót és hóekével felszerelt nehézgépjárművet, valamint több mint kétszáz rakodógépet, továbbá hómaró eszközöket "állítanak hadrendbe".

Preventív megoldásként ott, ahol nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége – mintegy hétszázhatvan kilométernyi útszakaszon – már kihelyezték a hófogórácsokat és hálókat, a forgalmas autópályákon, autóutakon és főutakon pedig sózást is végeznek majd.

A nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet, ezalatt az időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra. Ezért arra kérik az autósokat, hogy a nyári gumikat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. Továbbá tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, a forgalmi helyzetről mielőtt útnak indulnának – olvasható a közleményben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek