Teljes a csapat

Kemsei Zoltán   ·   2011.09.21. 09:30
00

A hannoveri villamosok számozása a BSZKRT hagyományainak megfelelően 1500-zal kezdődik, és mivel az 1591 a legmagasabb számú, elvileg kilencvenkét kocsinak kéne lennie. Papíron meg is vannak, de az 1503-as egy kocsiszíni balesetet (egyes források szerint próbafutást) „nem élt túl”, szinte érkezése óta csak alkatrészbányaként számítanak rá.

A mellékutcából kiszűrődő napfény érdekes csíkozást ad az „újoncnak”<br>(a szerző felvétele)

Utoljára a kalandos utat bejárt, eredetileg 6021-es pályaszámú kocsi „kóstolta meg” a budapesti síneket 1585-re számozva. Hannoverből a villamos 2000 novemberében érkezett a hollandiai Houtenbe, ahol a helyi, ráhordó járaton közlekedett, amelyet ideiglenesen 750 volt üzemfeszültségre állítottak át. 2002 januárjában alakították át az eredeti 1500 voltos rendszernek megfelelően. Eladásukról (akkor Budapesten kívül Debrecen is felmerült, mint célállomás) 2004-ben döntöttek, végül 2010-ben futott be a kocsi a Fehér úti főműhelybe, természetesen tréleren. Az elektromos rendszer átalakítása miatt ez a kocsi állt legkésőbb, 2011 szeptemberének közepén forgalomba Budapesten.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.