Tervezhetik az 1-es vonal átépítését

iho/vasút   ·   2011.11.18. 17:37

A GERECSE konzorcium nyerte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt tendert, amelyben az 1-es vonal igen leromlott állapotú Biatorbágy–Tata szakaszán kell a korszerűsítés engedélyezési terveit, valamint a környezeti hatástanulmányokat elkészíteni. A szakaszon 140, illetve 160 kilométer/órával közlekedhetnek majd a vonatok, jelenleg papíron 140 kilométer/óra a pályasebesség. A vasúti pálya, a biztosítóberendezési és távközlési építmények terveit a magyar hatóságokhoz, míg a környezetvédelmi hatástanulmányt az Európai Unió elé kell bemutatni. A nyílt vonalon és az állomások átmenő vágányain 60 kilogramm/folyóméteres vágányok épülnek, az állomási megelőző vágányok 54, míg a mellékvágányok 48 kilogramm/folyóméteresek lesznek. Az állomásokon 55 centiméter magas peronok épülnek, míg egy külön projekt részeként P+R és B+R parkolókat is telepítenek.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.