Toronyiránt Istvántelekre
Azok, akik mostanában a 70-es vonalon utaztak, és Istvántelken kinéztek az ablakon, jelentős változást tapasztalhattak. Az istvánteleki főműhely két emblematikus építménye közül a már majd két éve körbeállványozott déli torony állványruhája napról napra egyre lejjebb csúszott és egy aranyfényű sisakos, teljesen felújított víztorony mutatta meg magát.
A gőzvontatás hőskorszakában az akkori Magyarország területén a vasútnál, az állomásokon többnyire úgynevezett vízházakat építettek, de a nagyobb, csomóponti vasútállomások fűtőházai, járműjavítói vízigényének kielégítéséhez már nagyobb kapacitású víztornyokat állítottak fel. (Nem véletlenűl tesznek fel a gőzmozdonyos korszakot építő vasútmodellezők terepasztalaikra ilyen víztornyokat.)
A víztornyok egyik legnépesebb családja az úgynevezett Intze-féle víztornyok, pontosabban az Intze típusú tartállyal épített víztornyok. Ide tartoznak az istvántelki víztornyok is. Otto Intze (1843-1904) német mérnök 1883-as szabadalma leegyszerűsítve abból áll, hogy a víztartály héjszerkezete egy forgáskúp, egy gömbkupola és egy henger összeillesztéséből tevődik össze, kicsit a borosüveg aljához hasonlíthatjuk. Ezzel a megoldással minimálisra csökkenthették a tartályban levő víz oldalirányú (vízszintes) nyomóerejét, a függőleges erők pedig csak egy körgyűrűre nehezednek rá. Az ilyen szerkezetek előnye a korábbiakhoz képest, hogy az építmények sokkal karcsúbbak, esztétikusabbak, és nem utolsó sorban olcsóbbak, hisz jóval kevesebb építőanyagot kellett felhasználni az építésükhöz. Ilyen elv alapján épült a magyar vasútbarátok számára talán legismertebb víztorony, amely a Magyar Vasúttörténeti Parkban (egykor Északi, majd Hámán Kató Fűtőház) látható, igaz ennek a toronynak az istvántelkinél jóval nagyobb, 1000 köbméteres tartálya van. Itt az évtizedekkel ezelőtt lebontott eredeti faburkolat hiányában pontosan látható, hogy milyen az Intze-típusú víztornyok tartálya. Példának okáért megemlíthetjük még a Csíksomlyó Expressz utasai által is megcsodált aradi víztornyot is.
Az istvánteleki 120 köbméteres víztornyokat 1901-ben építették a járműjavító keleti szélén, az egyiket az északi sarkába, a másikat egy kicsit délebbre. (Ugyanennek a típustervnek alapján épűlt többek között a szolnoki járműjavítónak a múzeumok éjszakáján bemutatott, felújított víztornya is, de a már lebontott miskolci torony is ilyen volt.) A két víztorony mind elektromosan, mind vízcsőkapcsolattal összeköttetésben volt egymással. Ezek a tornyok szolgálták ki ipari vízzel a járműjavítót, többek között a gőzmozdonyokat, a próbanyomást, az öntödét, a lúgos mosást, ezt a vizet használták a hűtőkocsik pácolásához is. Egyes információk szerint a korai időszakban a szolgálati lakások is innen kapták a vizet. A vizet eredetileg a Szúnyog szigettől vezették ide.
A víztornyokat a helyi köznyelv csak barna (északi) és zöld (déli) toronynak hívja, utalva a deszkázat színére. Először a déli tornyot újította fel a Renovit Kft., de a munkák befejeztével rögtön elkezdték a másik torony renoválását is. Ez már vagy egy éve fóliaburkolatban áll.
A felújítás során – felülről lefelé – a tetőszerkezetnek teljesen új ácsolatot készítettek, beleértve a csúcstornyot, a manzárdokat is, a kátránypapír-tetőfedés helyébe vörösrézborítás került. A tartály köré új, az eredetivel megegyező faragott deszkaborítás készült. A torony klinkertégla-burkolatát felcsiszolták, a hiányzókat újjal pótolták. Szintén kijavították, illetve újra faragták a mészkődíszítéseket. Az összes nyílászárót kicserélték. A víztorony körüli járda és a hozzávezető út díszburkolatot kapott. Este földbe süllyesztett világítótestek adhatják a díszkivilágítást. Természetesen a torony belsejében a falakat is újra festették, a csigalépcsőt is újramázolták. Sajnálatos módon az ilyen magasabb építmények kihívóak az exhibicionista grafitizőknek. Ők, ahogy a kutyák, megjelölik a teritoriumukat. Ennek megelőzésére úgynevezett antigrafitis filmréteget is kapott a torony.
Mindent egybevetve, szép, látványos munkát végeztek a mesteremberek. Csak reménykedhetünk, hogy lesz pénz a többi hasonló korú, megőrzésre méltó, ipartörténeti épület felújítására is.
