Tovább züllesztik a 80-ast?

Károly Szabolcs   ·   2016.07.29. 18:45
400px_mavstart_schlieren_karolyszabolcs

Decemberben lesz pontosan tíz éve, hogy az először a váci vonalon kipróbált, utasbarát ütemes menetrendet kiterjesztették szinte a teljes keleti országrészre. Úgy tűnik azonban, hogy az évfordulót sajátos módszerrel, szolgáltatásaprítással ünnepelné a megrendelő minisztérium: az Index fórumának a miskolci vonallal foglalkozó topikjában kiszivárgott tervezet szerint a 2016/2017-es menetrenddel az elmúlt tíz év legradikálisabb változásával nézhetnek szembe az utasok. Tekintve, hogy mostanában az érvénybe lépés előtt csak néhány héttel korábban véglegesíti a vasúttársaság a menetrendeket, így a következőkben elemzendő, várható módosulások hangsúlyozottan csak tájékoztató jellegűek, ha úgy tetszik, iránymutatások.

A változások több útvonalat érintenek, elsősorban távolsági járatokat. A borsodi megyeszékhely hiába jutott tavaly körülbelül ötven az ÖBB-től beszerzett, használt, de felújított Lange Schlieren-kocsihoz, a Szolnoki Járműjavító állandó túlterhelése miatt csak lassan honosodhattak és állhattak forgalomba, ráadásul sűrűn akad is velük gond. A Miskolcra költöző Ganz-Hernyók sem épp a megbízhatóságukról és üzemképességükről híresek, a selejtezésre kijelölt és fővizsgára váró kocsik hatalmas sora pedig országos szinten is jelentősen redukálta a kiadható kocsimennyiséget. Valószínűleg a „niiincs kocsiiii-kórus” is hozzájátszik ahhoz, hogy a kevesebb felhasználható kocsi = kevesebb vonat analógiát tűzték ki célul a menetrend megtervezésekor.

Miskolcon elvágott személyvonatok, Füzesabonyig és Hatvanig mindenhol megálló sebesek, pont lekésett vagy közel egy órás várakozást igénylő csatlakozások: ez jellemzi legjobban a a 80-as vonalra leginkább egy lázálom vagy görbe este során kitalált menetrendtervezetet (forrás: Index fórum)

A tervezet szerint első lépésként a Füzesabonytól Miskolcon át Hidasnémetiig közlekedő személyvonatok szűnnének meg e formájukban: a borsodi megyeszékhely válna egyik végállomásukká, Füzesabony és Miskolc között pedig átvennék szerepüket az elviekben kétóránként közlekedő sátoraljaújhelyi sebesvonatok, melyek Miskolc és a zempléni határváros között eddig is de facto személyvonatként funkcionáltak. A jelenlegi nyékládházi és mezőkövesdi megállások mellett újabb öt állomás és megálló kerülne fel a sebesek által kiszolgálandó helyek listájára, ezzel a lépéssel pedig a mindenhol megállós mivoltuk egészen Füzesabonyig terjedne ki, végigérve a teljes a Borsod megyei szakaszon! A menetidő azonban nem nőne, mivel a plusz megállásokhoz szükséges időt a miskolci gépcsere viszonylag bő tartalékidejéből csípnék le. A két végállomás között 266 kilométert megtevő távolsági járatok 84 kilométer helyett már az útvonal több mint felén, 141 kilométeren közlekednének gyakorlatilag személyvonatként. A gyorsvonati pótjegy így például a Sátoraljaújhely és a főváros viszonylatát tekintve teljesen nevetségessé válik. További szépséghiba, hogy tavaly decemberben két pár – egy délelőtti és egy kora délutáni – újhelyi sebest visszavágtak Miskolc és Sátoraljaújhely közé, így ha azokat nem fogják visszaállítani a teljes szakaszon, ugyanúgy ki kell adni majd a megspórolni tervezett személyvonatok szerelvényét.

A Füzesabony–Miskolc szakasz órás-kétórás ütemessége gyakorlatilag teljesen átalakulna. A páratlan személyvonatok jelenleg Miskolcról óra egészkor, a párosok Füzesabonyból páratlan óra két perckor indulnak, a sebeseknél ez Budapest felé páratlan óra harmincnégyes miskolci start, a főváros felől pedig páratlan óra két perces füzesabonyi indulás, ehhez igazodik majd az új alapütem és a délutáni-esti sűrítő járatok is. Az időbeli elcsúsztatás miatt a Hidasnémeti–Füzesabony viszonylaton belül utazók a miskolci átszálláson felül legalább fél órát veszítenek, mivel a csatlakozó vonatok Hidasnémeti felől óra ötvenháromkor érnek be Miskolcra, és a főváros felőli óra huszonkettes érkezéshez következő óra hat perckor indulnak vissza.

Az újhelyi járatok sorsára jutnának az elmúlt évek alatt a távolsági vonatnemek teljes étlapját többször is végigkóstoló – gyors, sebes, intercity, gyors, és újra sebes – egri járatok is: Hort-Csány kivételével kibővítik a „bokorugró” funkciót Hatvan és Füzesabony között, kiváltva ezzel a Vámosgyörk és Füzesabony között jelenleg kétóránként közlekedő klasszik Bhv-s kisingát. A legbosszantóbb azonban a füzesabonyi csatlakozás: a páros egri elvileg két perccel kési majd le a miskolci személyt, és páratlan irányban is ehhez hasonlóan, két perccel korábban indul el az egri sebes a főváros felé, mint ahogy a miskolci személy beérhetne, marad a bő hatvan perces várakozás. A menetrend-módosítással a teljes Füzesabony–Eger viszonylat üteme is újraterveződik, fél órával kerül arrébb. Ezzel viszont jócskán megnő az egri gyorsok/helyi személyvonatok és az intercityk közötti füzesabonyi átszállás várakozási ideje. Az új szisztémát mindennek lehet nevezni, utasbarát menetrendnek azonban semmiképp... Némi öröm az ürömben, hogy a tervek szerint kizárólag Flirt-motorvonatokkal lehetne majd utazni Budapest és Eger között. A szándék egyre nyilvánvalóbb, nagyon úgy tűnik, hogy a szolgáltatási olló tovább nyílik: távolsági utazáshoz az intercity élvezzen teljes prioritást, minden másra a „bokorugró”, több helyen átszállásra kényszerítő járatok vehetők igénybe.

Az újhelyi sebesek Sátoraljaújhely és Füzesabony között, 141 kilométeren keresztül minden állomáson és megállóhelyen megállnának (a szerző felvétele)

Az elővárosi személyvonatok sem úsznák meg a kavarást: munkanapokon este a Keletiből 18 óra 5 perckor és 19 óra 5-kor induló, alapütemen felüli hatvani személyeket Gödöllőig vágnák vissza, ezekből hozva létre új, Gödöllőről munkanapokon 19 óra 13-kor és 20 óra 13-kor visszaforduló helyi „kirohanós” vonatokat. Cserébe este lényegében túlkínálat lesz páros irányban: a 20 óra 25-ös munkanapi hatvani gyorsított, a most is közlekedő 20 óra 35-ös hatvani személy, egy új, 21 óra 5-ös munkanapi gyorsított, valamint a meglévő, 21 óra 35-ös hatvani személy kergeti majd egymást.

Olybá tűnik, hogy a 2006-ban létrehozott ütemes menetrendet a logikus módosítások helyett egyre inkább tűzzel-vassal-baltával farigcsálják, csak aztán nehogy úgy járjunk, mint a viccben a székely bácsi a farönkkel, amikor gerendát akar belőle faragni, aztán a végén fogpiszkáló marad csak belőle, ha el nem rontja azt is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek