További járatokkal bővült a grafikus helyfoglalási rendszer

MTI/iho   ·   2023.12.29. 09:30
elvira

Kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani az Elvirán.

A MÁV-Start májusban tette elérhetővé az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszerét, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasoknak a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását az Elvira menetrendi tervező és jegyváltási felületen. Kezdetben kizárólag csak balatoni intercityk és expresszvonatok, valamint a Győrön át közlekedő soproni és szombathelyi IC vonatok esetében volt igénybe vehető a szolgáltatás. Mostanra már az összes belföldi intercity és expresszvonat, valamint a nemzetközi intercityk, eurocityk és euronight járatok jelentős többsége bekerült a grafikus helyfoglalási rendszerben. Ez azt jelenti, hogy mozi vagy színházi ülésrendben való szék kiválasztásának egyszerűségével lehet ülőhelyet foglalni az adott vonatra.  

Amióta elérhető a grafikus helyfoglalás, több mint 11 millió helyet foglaltak a vasúttársaság helybiztosítási rendszeréből, ebből a grafikus helyfoglalás elérte a félmilliót is. Az Elvirán keresztül váltott helyfoglalás 17 százaléka történt a grafikus helyfoglalás igénybe vételével. A MÁV-Sstart eddig több mint hetven kocsitípus rajzát készíttette el, melyek lefedik a belföldi és nemzetközi forgalomban helyfoglalással közlekedő ülőhelyes kocsik állományát. Az éjszakai vonatok esetében az ülőhelyes kocsikban áll rendelkezésre a grafikus helyválasztási lehetőség, fekvő- vagy hálóhelyes elhelyezés esetén azonban nem lehetséges. 

A kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer az Elvira internetes jegyváltási felületen érhető el a vásárlási folyamat részeként. A grafikus helyfoglalással intézhető jegyváltás esetében az értékesítési felületen a felhasználó a grafikus helyfoglalás gombot elérheti, bekapcsolhatja az adott vonatra mindaddig, amíg azon még van annyi szabad hely, hogy választani tudjon közülük. Az ülés kiválasztási folyamata során szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak.

Eddig az utasok a jegyértékesítési rendszerre bízva automatikus helyválasztással, vagy pedig bizonyos helytulajdonságok alapján választhattak ülést, például ablak vagy asztal mellé, fülkés vagy termes kocsiba, esetleg csendes vagy családi fülkébe, illetve kerekesszéknek kijelölt helyre. Továbbá már korábbi helyfoglalás esetén családtag vagy ismerős mellé is igényelhettek ülőhelyet.

A fejlesztés révén már csak néhány kötöttség maradt: például nem foglalhatók le a lehajtható ülések, kerekesszékes hely (azt helytulajdonság alapján foglalhatják a kerekesszékes utasok, illetve kísérőjük), vagy a kerékpárok számára a kampó nem választható, csak a hozzá tartozó, közelben lévő ülőhely. A kocsi magas telítettségi szintje fölött a vasúttársaság nem engedélyezi a kocsiábrán történő választást, mivel így biztosítható, hogy minél többen tudjanak az adott vonattal elutazni. Étkezőkocsiba, nem helyszámos kocsikba, illetve fekvő- és hálókocsikban nem lesz elérhető a szolgáltatás a tervek szerint. Egy tranzakció során legfeljebb hat utasnak lehet helyet foglaltatni, de újabb jegyvásárlási folyamattal további utasoknak is megváltható így a szabadon választott helyjegy. 

Prémium osztályra történő helyfoglaláshoz az ajánlatok keresésénél előzetesen be kell állítani a Prémium ajánlat szűrőt és az ennek megfelelő „1+” osztályú ajánlat kiválasztása esetén a helyfoglalás is sikeres lesz a prémium kategóriában. A Start egyértékesítő rendszerében a díjmentes utazásra (például hat év alatti vagy 65 év feletti utas) való jogosultságot az utasok kedvezményeinél be kell állítani. A kedvezmény beállítását követően a helyfoglalási lehetőségek a kedvezménytől függetlenül állnak rendelkezésre, így adott esetben a grafikus választás is elérhető. Ha műszaki hiba miatt nem közlekedik az a kocsi, amibe az utas helyet foglalt, akkor előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéshez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget. 

A kocsiábrán történő helyfoglalás nem érhető el a MÁV appból, de hordozható okoskészüléken a böngészővel megnyitott Elvira felületen is ugyanúgy használható a rendszer, mint számítógépen. Mobiltelefonos nézetben a kocsi rajza automatikusan elfordul és nagyobb méretben jelenik meg, így segítve a kisebb képernyőn való használatot. A mintegy kétmillió regisztrált felhasználót számláló MÁV appban azonban szeptember óta egy másik módszer is támogatja az utast a számára megfelelő ülőhely kiválasztásában. Paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között IC-kre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV app-ban elérhetők. A mobilapplikációban – a vásárlási folyamatot kiegészítő újabb lépéssel – az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülésre szeretnének ülni majd, vagy már – akár családtagnak, ismerősnek – korábban megrendelt ülőhely mellé vennének újabb helyjegyet. Az asztal melletti hely opcionálisan választható az ablak vagy folyosó melletti üléshez is. Több utasnak történő egyidejű vásárlás esetén pedig egy helyet foglal a rendszer a beállított paraméter szerint, a többi helyet a lefoglalt ülés közelébe osztja ki. Természetesen, csak akkor tudja a helytulajdonság választást teljesíteni a háttérrendszer, ha még rendelkezésre áll az igénynek megfelelő szabad ülőhely. Minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására. Ha valaki nem szeretne élni a paraméterezéssel, az eddigi automatikus helykiosztást is választhatja.

A következő viszonylatokban az összes belföldi intercityre és expresszvonatokra, valamint egyes nemzetközi vonatokra vált elérhetővé a grafikus helyfoglalás:

  • Savaria IC-k (Budapest–Győr–Szombathely/Szentgotthárd);
  • Budapest–Győr–Sopron IC-k;
  • Bakony IC-k (Budapest–Székesfehérvár–Szombathely);
  • Göcsej IC-k (Budapest–Székesfehérvár–Zalaegerszeg;
  • Tópart IC-k (Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa);
  • Balaton IC-k (Budapest–Székesfehérvár–Keszthely);
  • Mecsek IC-k (Budapest–Dombóvár–Pécs);
  • Budapest–Dombóvár–Kaposvár Gyékényes IC-k;
  • Gemenc interrégió vonatok (Székesfehérvár/Sárbogárd–Bátaszék/Baja);
  • Sugovica expressz (Baja–Szekszárd–Budapest);
  • Tokaj IC-k (Budapest Keleti–Miskolc–Debrecen–Budapest Nyugati);
  • Zemplén IC-k (Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely);
  • Borsod IC-k (Budapest–Miskolc);
  • Nyírség IC-k (Budapest–Debrecen/Záhony);
  • Kraszna IC-k (Budapest–Debrecen–Fehérgyarmat);
  • Békés IC-k (Budapest–Szolnok–Békéscsaba);
  • Napfény IC-k (Budapest–Cegléd–Szeged).

Nemzetközi járatok:

  • Romániai nemzetközi vonatok belföldi szakasza (Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza);
  • Budapest–Bécs közötti EC-vonatok (a railjetek kivételével);
  • Hortobágy EC (Záhony–Budapest–Bécs–Záhony);
  • Hernád IC-k (Budapest–Kassa–Budapest);
  • Metropolitan EC-k (Budapest–Pozsony–Prága, csak a Budapestről indulók);
  • Hungária EC (Budapest–Berlin–Hamburg–Budapest);
  • Mura és Dráva IC-k (Budapest–Graz/Ljubljana –Budapest);
  • Szamos EC (Bécs–Budapest–Kolozsvár/Nagyvárad–Bécs);
  • Hargita IC (Budapest–Brassó–Budapest);
  • Corona IC ülőkocsija (Budapest–Brassó–Budapest);
  • Tisza EC (Bécs–Budapest–Csop–Bécs);
  • Kálmán Imre EN ülőkocsija (Budapest–Salzburg–Stuttgart/Zürich–Budapest);
  • Metropol EN ülőkocsija (Budapest–Breclav–Prága–Berlin–Budapest);
  • Agram IC (Budapest–Zagreb–Budapest)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek