Továbbra is a hamburgi kikötő az osztrák konténerek elsőszámú célja

iho/hajózás   ·   2016.05.05. 18:45
400px_portofhamburg

A hamburgi kikötő számára Ausztria a közép-európai hátország egyik legfontosabb országa – jelentette be Axel Mattern, a kikötő marketing-vezérigazgatója a május harmadikán Bécsben megrendezett hagyományos kikötői esten. A császárváros Neustift am Walde külvárosában tartott rendezvényen körülbelül kétszázötven, az osztrák hajózási ügynökségeket, szállítmányozókat, logisztikai és vasúti szolgáltatókat, konténerszállító vállalatokat, valamint belvízi kikötőket képviselő vendég vett részt.

Hamburg nemzetközi tengeri kikötője, a Port of Hamburg Ausztria elsőszámú konténercélpontja (fotó: maritimejournal.com)

A hamburgi kikötő 295 ezer TEU konténerforgalmával 9,26 százalékos növekedést ért el, közel ötven százalékos piaci részesedésével pedig megtartotta vezető helyét a tengeri konténerszállítás területén. Jelenleg hetente több mint nyolcvan konténervonat közlekedik a kikötő és a hátországok között. A kikötő bécsi irodájának vezetője, Alexander Till szerint az univerzális kikötő szakosodott szolgáltatásokat nyújt ömlesztett és hagyományos rakományok, valamint a projektlogisztika számára is – számol be a Logistik Express.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.