TTT: jeles

iho   ·   2013.01.30. 20:32

A biatorbágyi Scania márkaszerviz Tud Tam Team (TTT) nevű csapata diadalmaskodott a Top Team versenysorozat magyarországi döntőjében, így ők fogják hazánkat képviselni a Németországban esedékes regionális elődöntőn.

A Scania Top Team rendezvénysorozat valójában versenyszerű körülmények között lezajló képzési program, amely egy 23 évvel ezelőtt Svédországban megrendezett helyi rendezvényből nőtte ki magát a jelenlegi, egész világra kiterjedő képzési programmá. A 2012–2013. évi rendezvény már sorban a nyolcadik verseny és egyben minden eddiginél nagyobb horderejű. Körülbelül hatvan országból nyolcezren vesznek részt a szervizhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatok megoldásában.

Magyarország Scania szervizhálózata immár hetedik alkalommal csatlakozott a megmérettetéshez. A kilenc induló csapat közül 2012 folyamán kétfordulós elméleti tesztek alapján választották ki az országos döntőbe továbbjutó hat csapat. A január harmadik hétvégéjén megrendezett döntőn már gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek – a szoros és izgalmas küzdelem után a biatorbágyi szerviz Tud Tam Team nevű csapata bizonyult a legjobbnak.

A TTT-re még további megmérettetések várnak, hiszen ősszel a nemzetközi regionális elődöntők valamelyikén több európai ország csapata mellett kell bizonyítania tudását. A regionális elődöntők első két helyezettje jut tovább a novemberi svédországi világdöntőbe.

Kapcsolódó hírek