Új forgalomszabályozási rendszert tesztelnek

MTI   ·   2012.12.28. 16:54

Kísérleti jelleggel új forgalomtechnikai megoldást vezetett be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 11-es főút M0-ás csomópontjának körforgalmánál. A cipzár-elv alkalmazásától a társaság a torlódások mérséklődését várja – mondta el a sajtó képviselőinek a helyszínen Pásztor Zoltán, a cég Pest megyei igazgatója pénteken az új megoldás bemutatásakor.

A Németországban és Ausztriában már sikerrel működő cipzárrendszer kísérleti bevezetésekor azért erre a helyszínre esett a választás, mert ennek a szakasznak az átlagos napi forgalma mintegy 55 ezer jármű.

A cipzár-elv alkalmazásával – amikor a vezetők önként maguk elé engednek egy-egy autót – jelentősen csökkenthető a dugók kialakulásának esélye – magyarázta az igazgató. Kiemelte: a kialakított forgalmi rend és jelzések abszolút egyedülállónak számítanak Magyarországon, a hatályos KRESZ egyelőre nem tartalmaz erre vonatkozóan leírásokat.

Ennél a megoldásnál is a KRESZ szabályai érvényesek, ugyanakkor az udvariassági szempontok sokat segíthetnek a folyamatos és zökkenőmentes haladás elérésében. A sikeres alkalmazáshoz szükség van az autósok együttműködésére, egymással szembeni toleranciájára és megértésére. A Magyar Közút a bevezetéssel szemléletváltást szeretne elérni, és a továbbiakban folytatni szeretné ennek a megoldásnak az alkalmazását.

A 11-es főúton Szentendre felől érkezőket egy hete már azok a figyelmeztető, előjelző sárga táblák fogadják, amelyek az ábrák mellett azt kérik a sofőröktől: „Segítse a besorolást.”

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.