Új lengyel chartertársaság, vidám arculat: Bingo!

iho/repülés   ·   2012.05.22. 19:30
Bingo-Airways-A320-take-off_cim

Megkezdte működését, egyelőre egy géppel, a tavaly alakult lengyel charter-légitársaság. A Bingo Airways nevű céget a korábban a nemzeti légitársaságnál dolgozó szakemberek indították be, az új vállalkozás vezetője a LOT egykori alelnöke, Marek Sidor. Nyilatkozata szerint a cég már 2011-ben felállt, de mostanra kapta meg a működéséhez szükséges összes engedélyt.

(fotók: Aeronews, Krzysztof Szendzielorz)

A Bingo két lengyelországi repülőtérről üzemel, az egyik bázisa a varsói Chopin, a másik Katowice. Elsősorban a mditerrán térségbe visz utasokat, a tervek szerint évi 300 ezret. A főbb célországok: Egyiptom, Spanyolország, Görögország, Tunézia és Törökország.

A 180 üléses, csak economy-osztályra székezett A320-asokat IAE V2500 hajtóművekkel repülik, és a Mitsubishi Corporation Aircraft Partnerstől lízingelik. Az első gép korábban egy kisebb török társaságnál repült. A következő két A320-ast Sidor szerint már júliusig, más információk szerint még az idén megkapja az új társaság, a nyilván hamar kedveltté váló, optimista festéssel.

Az első járat Katowicéből az egyiptomi Hurghadába vitte az utasokat. Az alapítók derűs utazást ígérnek a fedélzeten a beszállástól kiszállásig, ezt akarták kifejezni a légitársaság nevével.

Kapcsolódó hírek