Új logisztikai központ Tégláson

MTI   ·   2012.07.06. 11:58

Az acéláru kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cég központja széles körű logisztikai szolgáltatásokat nyújt partnerei számára, ettől pedig a százszázalékos magyar tulajdonban lévő vállalat versenyképességének javulását és munkahelymegtartó képességének növekedését várja. A cég középtávú fejlesztési tervei között szerepel, hogy az épület működtetéséhez szükséges energia egy részét megújuló energiaforrásokkal biztosítsa. A 2007-ben alapított Steelwork-Trade az elmúlt öt évben négyszeresére növelte árbevételét, az idén a tavalyi 3,7 milliárd forint után már 4 milliárdot várnak.

A Steelwork-Trade Kft. több mint 670 millió forintos beruházással, 250 millió forint uniós támogatással hozta létre 5200 négyzetméteres új regionális logisztikai központját a Debrecen melletti Tégláson. A cég legjelentősebb exportpiaca Románia és Szlovákia.

Kapcsolódó hírek