Új logisztikai központ Vásárosnaményban

MTI   ·   2013.01.29. 16:37

Korszerű logisztikai központot épített az élelmiszer-nagykereskedelemmel foglalkozó vásárosnaményi Kiss B. cégcsoport – közölte a négy céget működtető családi vállalkozás vezetője.

Kiss B. Zoltán elmondta: a logisztikai központ 850 millió forintos költséggel épült, melynek egyharmada a cégcsoport saját forrása, egyharmada hitel, egyharmada pedig pályázati támogatás.

A létesítmény számítógépes rendszerének tesztüzeme az irodai rész berendezése után már megkezdődött, míg az áruraktár január utolsó és február első hetében költözik be az épületbe. A logisztikai központ a tervek szerint február közepén kezdi meg működését.

A nagykereskedelmi centrum az ország minden részéből számítógépen fogadja majd a megrendeléseket, s az informatikai rendszer irányítja a raktárban az áru előkészítését és a szállítás ütemezését.

A központot a cégcsoport Logisztikai Kft.-je működteti, amely hatvan dolgozót foglalkoztat. A cégcsoportnál jelenleg közel 200 a foglalkoztatottak száma, a Logisztikai Kft.-n kívül oda tartozik a Kiss B. Ker Kft., a Kiss B. Invest Kft., valamint a debreceni  Serbonus Plusz Kft.

A múlt évben a családi vállalkozásként működő négy cég együttes árbevétele 6 milliárd forint volt. A fogyasztás csökkenése miatt szűkülő piac ellenére megközelítőleg tartani tudták a 2011-es bevételt, s az idén is hasonló összegre számítanak.

Kiss B. Zoltán megemlítette, hogy a cégcsoport tavaly a vásárlóerő visszaesése miatt csődbe került élelmiszerüzleteket is vásárolt más vállalkozásoktól, így például Szerencsen és Sárospatakon is, amit igyekeznek rentábilisan, jövedelmezően működtetni.

Kitért arra is, hogy a vásárosnaményi új Tisza-híd megépítése, illetve az M3-as autópálya kialakítása a beregi városig, ukrajnai és romániai üzleti terjeszkedési lehetőséget teremt a családi vállalkozásnak. A külföldi terjeszkedést az elképzelések szerint az idén előkészítik, s utána 1-2 éven belül valóra válhat a román és ukrán piacra lépés.

Kapcsolódó hírek