Új módszer a csempészetben

iho/repülés   ·   2011.11.28. 17:14
A cigarettacsempészeket az ukrán határőrök a napokban vették őrizetbe, amikor éppen két láda cigarettával készültek útnak indítani a kétszemélyes kisgépet egy mezőn létesített kifutópályáról. A találékony csempészek a repülőgépnek éjszakai leszálláskor fényszóróval jelezték az irányt, a rögtönzött kifutópályát pedig világító gömbökkel jelölték meg – adták hírül hétfőn kárpátaljai hírportálok Olekszandr Vorobecre, a técsői határőrs parancsnokára hivatkozva.

A határőrtiszt a sajtónak elmondta, hogy a cigarettacsempészektől a repülőgépen kívül navigációs készülékeket, műholdas helymeghatározót, laptopokat és a pilótával való kapcsolattartást biztosító rádió adó-vevőt, valamint a géphez való alkatrészeket és üzemanyagot foglaltak le. Hozzátette: a „repülőtéren” őrt is alkalmaztak, aki egy lakókocsiban lakott.

Kárpátalján nem a mostani volt az első eset, amikor repülő cigarettacsempészeket füleltek le. Nemrég az ukrán–magyar határ melletti Tiszasalamonban egy sárkány pilótáját vettek őrizetbe, aki Magyarországra szállította légi úton a cigarettát. Néhány hete pedig egy búvárt tartóztattak fel a határőrök az ukrán–román határon, amikor több láda cigarettát próbált átúsztatni a Tiszán.

Kapcsolódó hírek