Új Ural-villamos mozdony a színen

iho   ·   2013.09.26. 20:00
400px_2esz7_11201_001

Az Oroszországi Vasutak (RZSD) a kiöregedő egyenáramú VL11-es és váltóáramú VL80-as kétszekciós mozdonysorozatokat korszerűbb, gazdaságosabb gépekre készül lecserélni az elkövetkező években. Mivel a 8800 kilowatt teljesítményű, 2ESZ10 sorozatú Gránitok csak három kilovoltos egyenáramú hálózat alatt képesek közlekedni, a Siemens és a Szinara közös vállalkozása, az Ural Locomotives kifejlesztette annak váltóáramot használó változatát is, azaz a még gyárilag 11201-es sorozatot viselő 2ESZ7-et. Az új gépek első elkészült példányáról pár napja, Moszkvában, a „széles Innotransnak” is hívott, Expo 1520 elnevezésű vasúti kiállításon rántották le a leplet – írja a Railway Gazette.

A 11201-es, kétszekciós sorozatot az Expo 1520-on mutatták be<br>(fotó: Siemens)

A nehéztehervonatok továbbítására megalkotott váltóáramú mozdonyok első fecskéje júliusban gördült ki az Ural Jekatyerinburg mellett található üzeméből, majd augusztusban egy ötezer kilométeres tesztfutást teljesített az RZSD scserbinkai próbapályáján. A négy forgóvázas, nyolctengelyes járműsorozat prototípusának vontatási részegységei a Siemenstől érkeznek. A gyártó szerint a széles nyomtávú mozdonyok akár kilencezer tonnás tehervonatokkal is meg tudnak majd birkózni.

A 11201-es sorozat műszakilag alig, formailag azonban lényegesen eltér a testvérmodelltől: míg szemből nézve a Gránit alsó fényszórói függőlegesek, oszlopszerűek, az új sorozatba vízszintesen, vékonyabb verziójú lámpatestek építettek be, amiket az orr-rész kapaszkodója szinte szemöldökként köt össze. Ez a dizájn kifejezetten marcona „tekintetet” kölcsönöz a 2ESZ7-nek. A téglalap-forma is dominál: a felső fényszóró négyzetalakról, a szélvédő pedig trapéz formáról váltott át.

A prototípus gép egy nyári tesztmenet alkalmával, dízelvontatással<br>(forrás: trainpix.org)

A 11201-esek típusengedélyezési procedúrája folyamatban van, a végső hivatalos engedélyek várhatóan áprilisra lesznek meg. Az Expo 1520-on a Siemens Rail Systems vezérigazgatója arról beszélt, hogy a német és orosz mérnökök által rekordidő alatt megtervezett mozdonyok innovatív és energiakímélő műszaki megoldásokat kínálnak a potenciális vevők számára. Az Ural Locomotives igazgatója hozzátette: a 2ESZ7-esek az összes, széles nyomtávú vasúti pályával rendelkező országban használhatóak lesznek – számol be a Railcolor.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek