Új vezért keres az Air France-KLM

iho   ·   2016.04.06. 19:08

Az Air France-KLM elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a Nemzetközi Légi Fuvarozási Szövetség (IATA- International Air Transport Association) igazgatótanácsa) felterjesztette a globális szervezet vezérigazgatói posztjára. Alexandre de Juniac jelezte, hogy elfogadná a felkérést, amelyről véglegesen az IATA júniusi találkozóján döntenek majd.

Az Air France-KLM csoport igazgatótanácsa felkészült az új vezérigazgató kinevezésére, hiszen de Juniac legkésőbb 2016. augusztus elsején veheti fel új pozícióját az IATA vezérigazgatójaként, hangzik a csoport közleménye.

Az Air France-KLM igazgatótanácsának belső szabályzata alapján, a vállalat kinevezésekért felelős bizottsága egy nemzetközi személyzeti tanácsadóval karöltve elindította a folyamatot, amelynek során a legjobb vezetőt keresik a csoport gazdasági megszilárdításához és fejlődéséhez.

Az Air France-KLM csoport vezetőségének tagjai egyöntetűen tisztelegnek Alexandre de Juniac kiemelkedő munkája előtt, aminek a vállalat gazdasági és pénzügyi fellendülése köszönhető. De Juniac regnálása alatt bővült a szolgáltatások köre, és számos ügyfelet is visszanyert. A csoport igazgatótanácsa büszke rá, hogy ezek az eredményeket az IATA is elismeri. Alexandre de Juniac lesz a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség első vezetője, aki francia légitársaságtól érkezik.

„Meg szeretném köszönni az összes Air France-KLM munkatársamnak azt a közel öt évet, amely alatt együtt helyreállítottuk a növekedés feltételeit és közösen fellendítettük a vállalatot. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az Air France-KLM-nél dolgozhattam, és továbbra is eleget teszek kötelezettségeimnek, amíg át nem adom azokat utódomnak július végén. Új pozíciómban is a légiközlekedés és a légitársaságok, többek között az Air France-KLM érdekeit szolgálom majd. Az Air France-KLM csoport presztízsének és hozzáértő szakmai csapatának, valamint európai gyökereinek köszönhetően minden területen fel tudja venni a versenyt a világ vezető légitársaságaival”– mondta el a felterjesztés kapcsán Alexandre de Juniac.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek