Újabb autó-repülő, osztott kabinokkal

iho   ·   2015.04.30. 16:15
cim

Ismét egy kísérlet a nagy álom megvalósítására. Amerikában sok éve dolgoznak a Terrafugia Transition nevű konstrukción, Szlovákiában is készül egy kétüléses, csinos konstrukció, de mint ezt egy korábbi összeállításunk is felidézte, gyakorlatilag a repülés hőskora óta vonzza a tervezőket ez a kihívás.

Eddig talán a legsikeresebb a Taylor Aerocar volt, amely az összecsomagolt repülőgéprészt maga után vontatta a közúton. A mostani koncepciók azonban láthatóan merészebbek, inkább az a cél, hogy a repülőgép, ha megszűnik repülni, maga mellé vonja be a szárnyait és a vontatás bonyodalmai nélkül alakuljon át autóvá.

Az Aeri Friedrichshafen szalonon bemutatott új német konstrukció, az egyszerűen Carplane névre hallgató, de a levegőben még nem járt prototípus azt a meglepő megoldást használja, hogy a felszínen útban lévő szárnyakat a kocsirepülőgép testének közepére helyezi el, ami persze azzal a kicsit kérdéses konstrukciós problémával jár, hogy a kocsi két külön fülkével kell, hogy közlekedjen földön és repüléskor egyaránt.

Ez viszont a többi hasonló konstrukcióhoz képest jobb útfekvést, jobb paramétereket hoz, amikor autóként működik a szerkezet. A többi verziónál nagyobb lehet a kereke is, bár ezeket a prototípus a Smarttól, vagyis egy abszolút kiskocsiról kölcsönözte.

A motor 151 lóerős dízel, 850 köbcentis, eredetileg egy hómobil erőforrása, feltöltővel. Az áttel hét fokozatú: négy előre és egy rükverc az úton, egy meghajtja a tolólégcsavart, egy pedig egyszerre közvetíti a motor erejét a légcsavarra és a kerekekre, így érik el, hogy a jármű mindössze nyolcvan méteren érje el a 45-50 csomós felszállási sebességet. A szárnyakat egyelőre emberi erővel kell a leszállás után a helyükre tenni, de később ezt egy motoros rendszer végzi el.

Még sokminden van hátra, nem is csak az első repülés, hanem az első, autóknak előírt törésteszt is. A szűzfelszállást júniusra tervezik, a gép típusengedélyét az európai hatóságnál szerzik meg, a sorozatgyártott példányok piacra dobása a gyártó szerint 2018-ra várható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.