Újabb buszok Győrben

MTI   ·   2020.09.07. 19:00

Huszonkét új, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklósbusz áll forgalomba Győrben, ezzel év eleje óta a megyeszékhely 101 járműből álló buszparkjának mintegy negyven százalékát lecserélték – hangzott el a buszok átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón, hétfőn, Győrben.

Dézsi Csaba András polgármester elmondta, hogy a huszonkét csuklósbuszból 16 érkezett meg, közülük hét már a délután folyamán forgalomba áll. A további hat busz a következő hónapokban érkezik.

Emlékeztetett, a választási kampányában tett ígéretének megfelelően igyekeznek modernizálni a város közösségi közlekedését. Első körben januárban érkezett 17 Mercedes-Benz 628 Conecto típusú busz a Volánbusz Zrt.-vel megkötött szerződés szerint.

Hozzátette, hogy a járműpark cseréjén kívül is szeretnék a közösségi közlekedést megújítani, ezért október végéig várják a győriek észrevételeit, javaslatait, hogy azokat a lehetőségekhez mérten beépíthessék az új menetrendbe, amely a tervek szerint jövő januárban lép életbe.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő jelentős előrelépésnek nevezte a buszpark fejlesztését: a járművek átlagéletkora 17,74 évről 10,92 évre csökkent.

Kara Ákos országgyűlési képviselő azt emelte ki: mindent megtesznek azért, hogy korszerű és kényelmes körülmények között utazhassanak a győriek. Egy nap alatt mintegy 80 busz közlekedik a városban, így az év eleji és a mostani fejlesztéssel a napi közlekedési flotta mintegy fele korszerűsödött. A cél, hogy a hátralévő állomány is megújuljon - tette hozzá.

Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy országszerte hetven településen biztosítják a közösségi közlekedést. Győrben évente több mint harmincmillió, naponta átlagosan nyolcvanezer utast szállítanak.

Ezek a korszerűsítések nemcsak az utasok, hanem az autóbuszvezetők munkakörülményeit is javítják – mondta. Az ország jelentős részén már nem küzdenek munkaerőhiánnyal, ám éppen Győrben még mindig. Ezért kedden toborzórendezvényt tartanak a megyeszékhelyen.

A Győrben átadott járművekkel az országban már kilencven azonos típusú busz állt forgalomba. A Volánbusz Zrt. járműfiatalítási programjának részeként pedig 2018 ősze és 2020 év vége között 866 új, vagy újszerű buszt állítanak forgalomba.

A Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz négyajtós, alacsonypadlós, akadálymentesített. Klímával, utastájékoztatóval, fedélzeti kamerákkal és utasszámláló berendezéssel felszerelt, 37 ülő- és 84 állóhelyet alakítottak ki benne.

Az Audi Aréna Győr parkolójában (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek