Újabb dróntámadások, még a tűzoltókat is megzavarták

iho   ·   2015.07.02. 13:45
cim

Alig tíznéhány méter választotta el a repülőgépet a dróntól: az ütközésveszélyes helyzet Heathrow légterében következett be még márciusban, de a brit hatóság csak most hozta nyilvánosságra jelentését az incidensről. Amint erről már többször beszámoltunk az aviatika partnereit egyre inkább aggasztja az apró, távirányított repülő eszközök jelenléte és olykor szabályellenes használata, különösen repülőterek övezetében: ez az utóbbi eset valóban akár katasztrófával is végződhetett volna.

Egy ilyen szerkezet egy utasszállítóval ütközve súlyos katasztrófát idézhet elő

Az A320-as a pálya megközelítése közben 1700 láb magasságban „találkozott” a drónnal, amely a pilóta leírása szerint – sok ideje nyilván nem volt a nézelődésre – légcsavaros meghajtású szerkezetnek tűnt, amelynek a jelenléte azonban nem volt kimutatható az incidens vizsgálatakor a radarfelvételeken. Ezért persze az sem kizárható, hogy nem motoros repülő eszközről, hanem ballonról van szó.

Mindenesetre az ilyen típusú incidensek, mint a jelentésből kiderül, nem egyedülállóak, legutóbb egy ugyancsak A320-as került mindössze hat méteres(!) közelségbe egy ilyen gépecskével, 700 láb magasságon.

Nagy vihart kavart az isztambuli reptér felett kamerázó drón esete

A drónok használata természetesen az Egyesült Királyságban is szigorúan szabályozva van, repülőterek körzetében a mozgásuk tilos, és általános szabály, bárhol is repül a drón, 150 méternél nem emelkedhet magasabbra. Egyes szkeptikus internetes hozzászólások szerint azonban a hatóságok illetve maguk a drónok használói csak az első igazán súlyos baleset után veszik majd komolyan az előírásokat.

A brit légügyi hatóság, a CAA az eset kapcsán leszögezi, aki a szabályokat nem tartja be, az ellen eljárás indítható. Azonban épp a drónok távirányításos jellegzetessége miatt az a lehető legritkább, hogy az illetőt, aki veszélyezteti a légiközlekedés biztonságát, leleplezik és meg is indítják ellene az eljárást.

DC-10-es tűzoltó munka közben: a felelőtlenül reptetett drón miatt meg kellett szakítani az oltást

A világ más pontjain is komoly gondokat okoz vagy okozhat a kis szerkezetek repültetése: június elején a dallasi Love Field megközelítésekor a Southwest egyik 737-ese került néhányszáz lábnyi közelségbe egy drónnal, amelyet egyébként a toronyból is észleltek, tehát ezesetben kizárt annak feltételezése, hogy mondjuk egy ártalmatlanabb ballonról lett volna szó.

Ugyancsak komoly figyelmeztetés az ilyen gépek okozta zavarokra az a néhány nappal ezelőtti eset, amikor egy kaliforniai erdőtűz oltása közben tűzoltó repülőgépeket, köztük egy szélestörzsű DC-10-est kellett az irányításnak repülési irányuk megváltoztatására utasítani, az ütközésveszély elkerülése érdekében, mert egy drón, nyilván a látványos tűzeset kamerázása közben, veszélyes közelségbe került az amúgy is veszélyes küldetést végrehajtó tűzbombázókhoz. De eközben a gépeknek kárba veszett az akciójuk, a tűzoltóanyagot máshol kellett kidobniuk, miközben az erdőtűz otthonok százait veszélyeztette.

A lepuffantott szerkezet, még végzetes felszállása előtt

Mindeközben egy érdekes másik incidens is bekövetkezett az Egyesült Államokban, de ez alkalommal a drón húzta a rövidebbet. Egy most megjelent híradás szerint a kaliforniai Modesto városában egy fiatalember a saját készítésű, nyolc rotorral meghajtott gépét a szülei kertjében bocsátotta fel, azonban kisvártatva valaki egyszerűen puskával lelőtte a mini-helikoptert. Mint később kiderült, az illető szomszéd a drón megjelenését úgy értelmezte, hogy maga a CIA küldött kémgépet a megfigyelésére. A kárvallott fiatalember pert indított az ingerült puskás szomszéd ellen, és a bíróság meg is ítélte a 850 dolláros kártérítést, ugyanis az is bizonyítható volt, hogy a szomszéd nem a saját kertje felett lőtte le a helikopterecskét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Részleges államosítás a brit vasúton

iho/vasút   ·   2021.07.27. 15:00

Az új szervezet feladata lesz a pályavasút működtetése, a pálya tulajdonosi jogainak gyakorlása és karbantartása mellett a hálózat fejlesztése, a menetrend egyeztetése, a viteldíjak meghatározása és beszedése is.