Újabb európai légicsőd, leállt a flybmi

iho   ·   2019.02.18. 13:45
cim2
A Flybmi utasai között jónéhányan voltak, akik szombaton az indulási reptereken már túljutottak a biztonsági ellenőrzésen, amikor a hangosbemondó közölte, hogy törölték a járatot, majd sms-t kaptak, miszerint a légitársaság felfüggesztette repüléseit.

A BMI Regional közleményben hozta nyilvánosságra, hogy csődvédelmet kér. Az okok között említették a növekvő üzemanyag- és más költségek mellett a Brexit okozta bizonytalanságokat.

A cég központja, bázisa az East Midlands repülőtér volt, tizenhét géppel huszonhat európai célállomásra repült, fenntartott néhány belső járatot is, amelyeket a kormány is támogatott az Észak-Írország (Derry) és a többi brit nagyváros közti légi kapcsolatok javítása érdekében. A légitársaság adminisztratív létszáma 376 főnyi volt.

A tavalyi évben a Flybmi 29 ezer járatot teljesített, az utasok száma 522 ezer volt, a flotta az Embraer regionális jetek korai generációs 13-ös és 145-ös változataiból állt. A fontosabb brit bázisai, East Midlands mellett, Aberdeen, Bristol, és Newcastle, a külföldi célállomások többsége német és belgiumi repülőtér volt, egyebek közt Frankfurt, München, Oslo, Párizs, Brüsszel és Düsseldorf. Korábban a társaságnak flottabővítései tervei voltak, elsősorban azért, mert sok jövedelmező desztinációhoz ezeknek a gépeknek nem volt elégséges a hatótávolsága, de végülis más típusok beszerzésére nem került sor.

A BMI Regional szóvivője hangsúlyozta, a Brexit (és nyilván annak el nem döntött feltételei) miatt a társaság nem tudta tető alá hozni a legfontosabb szerződéseit az európai partnerekkel, ami bizonytalanná tette az európai járatok sorsát.

A cég egyébként egyik utódja volt egy korábbi ismert légitársaságnak: amikor a British Midland 2012-ben beleolvadt a British Airways struktúrájába, a nagy partner jelezte, számára nem érdekes a regionális alvállalat működtetése, ezt vette meg egy befektetési vállalkozás.

Az Independent jelezte: a cég egész tavalyi teljesítménye nagyjából azonos volt a Ryanair – másfél napi utasszámával.(Egyébként az ír diszkont óriás jelezte, szívesen BMI repülő személyzeteit). A veszteségek az elmúlt években különösen súlyosak voltak, mivel a cég nem tudott áraival versenyezni a low-cost cégekkel, így az amúgy sem nagy utasszámra méretezett gépek is sokszor repültek félig töltötten. Az üzleti utasok szívesen választották, az árérzékények azonban átpártoltak a diszkontokhoz.

A cég befektetői a megalapítás óta mintegy negyven millió fontot pumpáltak a társaságba, ami utasonként 13 fontot jelentett.

A Ryanair máris jelezte, a Bmi földön rekedt utasainak kedvező áron kínál jegyeket, a másik társaság, amely átvehet a vonalakból, az a Loganair, amelynek tulajdonosa ugyanaz a befektetői csoport, de amely elsősorban Skócia és Anglia között repül, főképp légcsavaros-gázturbinás (kisebb, gazdaságosabban üzemeltethető) gépekkel (Saab 2000 és 340, Dornier Do-328, Twin Otter, BN Islander).

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.