Újjáéledhet a Nyírvidéki Kisvasút?

iho/vasút   ·   2020.04.28. 15:00
400px_nyirvideki_kisvasut

A napokban jelent meg a MÁV Zrt. ajánlatkérő felhívása a 2009 decembere óta szünetelő forgalmú, tetszhalotti állapotban lévő Nyírvidéki Kisvasút Nyíregyháza–Sóstógyógyfürdő szakaszának helyreállításához szükséges engedélyezési és kiviteli tervekkel kapcsolatosan.

A vasúttársaság megbízásából már korábban elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány a 118-as számú, keskeny nyomközű vasútvonal körülbelül tizenkét kilométer hosszú szakasza helyreállításának megtervezésére, a személyforgalom újraindítása céljából.

A Nyírvidéki Kisvasút Nyíregyháza és Sóstógyógyfürdő közötti szakasza rekonstrukciójának tervezésére írt ki pályázatot a MÁV (fotó: Károly Szabolcs)

A nyertes ajánlattevőnek többek között egy új nyíregyházi végállomást kellene megtervezni – annak ellenére, hogy a jelenlegi közös peronos átszállást kínál Nyíregyháza vasútállomásról. Az új tervek alapján a régi járműtelep Nyíregyháza vasútállomás területén lévő összeköttetése megszűnik. Ezen felül meg kell tervezni az új járműtelepet, kocsiszínt és üzemanyag-vételezőt, továbbá a meglévő vonalszakasz helyreállítása során a térvilágítási berendezések kiépítését, a vasúti átjárók átépítését és a meglévő műtárgyak felújítását.

A tervezési felhívásra május 6-áig lehet jelentkezni. A pályázatok értékelése során a kért ár a legfontosabb: ötven százalékban számít. A Közbeszerzési Értesítő alapján a tervezésért maximum nettó 119 millió 940 ezer forintot hajlandó kifizetni a MÁV.

A Nyírvidéki Kisvasút ezen szakaszát egyértelműen turisztikai célból hoznák helyre. Sóstógyógyfürdő állomástól pár száz méteren belül számos turisztikai célpont elérhető, többek között maga a Sóstó tó, a Közép-Európa legnagyobb állatkertjének számító Nyíregyházi Állatpark, a Sóstói Múzeumfalu, strand, élményfürdő, kalandpark és számos szálloda – az egykori állomásépület jelenleg is négycsillagos hotelként funkcionál.

A magyar kormány 2017 elején döntött a hazai kisvasutak átfogó fejlesztéséről: tízmilliárd forintot különítettek el elsősorban a miskolci LÁEV, a gyöngyösi Mátravasút, a Királyréti Erdei Vasút, a Kemencei Múzeumvasút és a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút korszerűsítésére. A program második üteme 2019-ben kezdődött meg: tavaly augusztusban kormányhatározat jelent meg arról, hogy három év alatt 12,6 milliárdot fordítanak 19 keskeny nyomközű vonalra.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek