Újra emelkedhetnek az üzemanyagárak

iho/közút   ·   2012.03.18. 14:48

Míg a héten a forint árfolyamának gyengülése miatt emelkedtek a hazai üzemanyagárak, az előttünk álló napokban a finomított termékárak miatt kerülhet sor újabb drágulásra a hazai kutakon – írja a Napi Gazdaság.

Az ármozgások alapján egy literenként két-három forintos áremelkedésnek van legnagyobb valószínűsége. Bár csütörtökön az olajár érdemben esett arra a hírre, hogy Amerika és Nagy-Britannia megegyeztek stratégiai olajkészleteik felszabadításáról, a felek hamar cáfolták a lapértesüléseket, és az olajár is a korábban látott szintekre emelkedett. A Brent árfolyama így továbbra is a 124 dolláros magasságokban tartózkodott a héten.

Eközben a finomított termékárak még emelkedtek is egy kicsit, a benzin esetében az átlagos, dollárban mért jegyzésár 1,9 százalékkal, a gázolajé pedig 1,3 százalékkal került feljebb.

A gazdasági lap emlékeztet: a forint árfolyama az igen kedvező nemzetközi befektetői környezetben hajszálnyit erősödni is tudott a dollárral szemben, ami alapvetően kedvezően értékelhető a hazai autósok számára. Míg múlt héten átlagosan 223 forint/dolláros szintek voltak jellemzők, az utóbbi napokban már a 222,6-os értékek közelében járt a kurzus. Mindezek következtében a forintban mért benzinár 1,7 százalékkal, a gázolajár pedig 1,2 százalékkal emelkedett.

Az üzemanyagár-jegyzések változása alapján a MOL árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet előrejelezni. Ez annak tudható be, hogy a MOL (egy GVH vizsgálat alapján) a mediterrán (délolasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg az általunk elérhető jegyzésárak észak-nyugat európaiak.

Kapcsolódó hírek