Újra fut a királyi gőzös

iho/vasút   ·   2012.03.03. 18:07

A mozdonyt a fővizsga során szétszedték, majd nagyon gondosan szerelték össze, és visszakapta eredeti zöld színét is.

Kate Watts a mozdony tulajdonosának, a Princess Royal Class Locomotive Trust (PRCLT) múzeumi kurátora szerint, a gőzmozdonyoknak saját karakterük van, ami a dízelekről nem mondható el. Zajosak, érezni a gőzt és a füst szagát. Ez a mozdony inkább élőlény, mint gép.

A mozdony 1938-ban épült Crewe-ban a London Midland and Scottish Railway számára. Amikor 1948-ban a vasúttársaságot államosították, a mozdony a British Railways birtokába került. 1964-ben selejtezték, szét akarták vágni, de végül és egy skót üdülőtáborba szállították, a gyerekeknek mászókaként.

A mozdony 1971-ben Norfolkba, a bressinghami gőzös múzeumba került, ahonnan 1996-ban hozta el a PRCLT.

A szervezet 1998-ban a mozdony felújítására elnyert egy pályázatot, ami végül 2001-ben fejeződött be.

II. Erzsébet királynő uralkodásának 50. évfordulóján, 2002. június 11-én a királynő vonatát húzta Holyhead-től Llandudno Junction állomásig, majd 2005-ben pedig a walesi herceg utazott a mozdonyon, így 40 év alatt kétszer is húzhatott királyi vonatot.

A Hercegnő, még feketébe öltözve (forrás: Wikipedia)

Kapcsolódó hírek