Újra ingázik Margit és Gellért

iho   ·   2022.02.08. 18:00
1733_T20V5142_220208

A budapestiek és az idelátogató turisták kedvenc járműve, az egyedülálló panorámát kínáló Budavári Sikló – több hónapig tartó fiatalító kezelés után –  keddtől ismét szállítja az utasokat.

A Margit és Gellért a múlt év szeptember 1-jén költözött át a BKV Vasúti Járműjavító (VJSZ) telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át. A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték a BKV munkatársai, a felújított vázszerkezetre kívül belül új faborítás került, de újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték. De nemcsak a szépséget tartották szem előtt, a nagyobb utasbiztonság megteremtésére is odafigyeltek: a járművek vészfék rendszerét is felújították, amely kötél-szakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán – áll a BKV közleményében.

Az átadáson Bolla Tibor BKV vezérigazgató és Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes mondott beszédet. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Azonban nemcsak a Margit és a Gellért született újjá az elmúlt hónapokban, hanem a 30°-os lejtésű, 100 méter hosszúságú pálya is, amely többek között új síneket, kapcsolószereket, a felújítással egy időben pedig leesés elleni védelmi rendszert kapott, a támfalak melletti lépcsők mellé pedig korszerű korlát is épült. A korlátnak köszönhetően az utasok a pályán megálló kocsiból is biztonságosan ki tudnak szállni, és meg tudják közelíteni a legközelebbi állomást.

A két jármű december 15-én került vissza a helyére, majd a pályamenti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek különböző terhelési viszonyok között a próbafutások. A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után, a Budavári Sikló immár megújulva, teljes pompájában áll ismét szolgálatba, 8:00 órától 22:00 óráig szállítja az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.