Űrturisták űrhajója: idén tesztek, jövőre fizető utasok

iho/repülés   ·   2012.05.14. 16:00
cim2

Nyáron ismét repül a turistaűrhajó, még ha még nem is az űrbe: a Scaled Composites siklótesztekkel folytatja a SpaceShip Two ballisztikus jármű fejlesztését, közös vállalkozásképp a járatokat működtető, Branson-féle Virgin Galactic űrtársasággal.

A társaság közleménye szerint idén elsősorban a szubszonikus repülési tartományban vizsgálják a gép működését. A teszteket azután folytatják, hogy tavaly szeptemberben a 16. próbarepülésen átesési jelenséget tapasztaltak, a gép farokrészéről vált le az áramlás. A személyzet megoldotta a helyzetet és biztonságosan leszállt.

Néhány hónapja avatták fel a vállalkozás űrrepülőterét, terminálját és műszaki bázisát

Közben tovább zajlik a hibrid rakétahajtómű integrálása is. Ennek kipróbálására azonban még nem került sor.

A most nyilvánosságra hozott menetrend szerint 2012-ben történik meg majd az első hajtóműves teszt, és ezután hamarosan sor kerül az első igazi űrugrásra is, a Virgin 2013 végére reméli az első olyan repülést, amikor a ballisztikus pálya csúcspontján már fizető utasok élvezhetik a néhány percnyi űrbéli tartózkodást és súlytalanságot.

A SpaceShip Two pályairányra fordul

Eddig 515-en fizették be az előleget a repülésre, a  a társaság nemrég megnyitotta dél-afrikai jegyirodáját is. Tavaly felavatták a vállalkozás repülőterét, a terminálépületet és műszaki bázist, és ugyancsak tavaly a NASA is lekötött néhány repülést, annak jeleként, hogy a vállalkozás később részese lehet talán  akár az űrállomás fenntartásában is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.