Utolsó éjszaka egy lengyel kisvárosban

Babiczky Ákos, Zanati Nóra   ·   2013.11.21. 17:29
IMG_9906_0400

A korábbi élmények hatására 2012 augusztusában másodjára is kerültünk egyet Lengyelországban. Viszonylag sikeres öt napot töltöttünk ott, ráadásul az utolsó napra is kijutott a dízeles teherből. Magunkban már lezártuk a túrát, és az utolsó éjszakát egy gyönyörű kisvárosban, Klodzkóban töltöttük. A fényképezőgépeket átállítottuk vasútfotósból városfotós üzemmódba, és sötétedés után gyalog kerestük fel a város nevezetességeit. Legjobban egy vízparti, szabadtéri színielőadás tetszett, bár a lengyel nyelvet nem ismerve nem tudtuk, miről szól, de a jelmezek a reneszánsz hangulatát idézték. Mi nem nézőtérről, hanem a vízpartról kísértük figyelemmel a produkciót, így bepillanthattunk a kulisszák mögé is. Hátulról egy gondola várt bevetésre néhány jelmezes szereplővel. Szinte minden korhű volt, ám gondolom, semmit nem akartak a véletlenre bízni, ezért a gondolán ott volt hátul a nem éppen „korabeli” Mercury csónakmotor is.

Az előadás után még elsétáltunk a vasút felé, gondoltuk, éjszaka úgysem lesz már ott semmi. Micsoda tévedés! Az egyik vágányon ott állt egy tehervonat, az élén PM-Trans Traxxszal és Kocúrral. Egyből vissza is álltunk vasútfotós üzemmódba, és meg is örökítettük a látványt, az állomási körülményekből a lehető legtöbbet kihozva. Szerencsére a vonat még megvárt minket, pedig láthatóan nem volt oka az állomáson való veszteglésnek. Végül fény derült erre is, szolgálati gépjárművel érkezett a váltás, új mozdonyvezető állt munkába a vonaton. Így búcsúztunk akkor Lengyelországtól, és másnap már Csehországban üldöztük a vonatokat.

A vonatfotósokra és a váltásra vár a tehervonat

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek