Üzemirányítás a vasúti közlekedésben és a Csodák Palotájában

iho   ·   2020.02.05. 17:26

Az Indóház Kiadó a Csodák Palotájával (Csopa) közösen azért szervezi közlekedéstudományi estjeit, hogy tudást és ismereteket adhassanak át. Önöknek. Olyan nagyszerű előadók voltak a vendégeink a közelmúltban, mint Ormándi Zoltán, a Budapest Airport forgalmi vezetője, vagy Kormányos László, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese. A február 11-én esedékes Csopa Traffic is nagyszerűnek ígérkezik.

Aznap ugyanis Béres Barna, osztályvezető (MÁV Zrt. Forgalmi Technológiai Osztály) és Sárkány László, központvezető (MÁV Zrt. Üzemirányító Központ) ad elő, a téma: üzemirányítás a vasúti közlekedésben. A Csopa Traffic–Indóház Közlekedési Est februári rendezvénye a kulisszák mögé enged betekintést. Az ismeretterjesztő előadás az üzemirányítás kialakulásával, jelentésével foglalkozik. Visszatekint a múltra (integrált vasúti társaság üzemirányítása), foglalkozik a jelen kihívásaival (liberalizált vasúti piac, magyarországi helyzet, vállalkozó vasúti társaságok üzemirányítása, pályahálózat-működtetők üzemirányítása, központi forgalomirányítás) és felvázolja az előttünk álló jövőt. Örömmel látunk minden érdeklődőt.

Időpont: február 11., 17:00 óra.

Helyszín: Csodák Palotája, Budapest, 1036 Bp., Bécsi út 38-44.

Legyenek szívesek feljegyezni egy másik időpontot is, azzal a feltett szándékkal, hogy arra az előadásra ugyancsak eljönnek: március 25., 17.00 óra, ugyanott. Azon a Csopa Traffic–Indóház Közlekedési Esten a hazai kisvasutakról fogunk vetítettképes előadás keretében beszélgetni, jelen, fejlesztések, kilátások, jövő, aki megosztja velünk az információkat nem más, mint Szűcs Zoltán.

További részletek a Csopa honlapján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek