Vadászat a vörös 420-asokra
Városi gyorsvasúti hálózat a mai Németország területén sokáig csak Berlinben és Hamburgban üzemelt. Előbbi 1935-ben új márkanevet kapott, amely azóta is a minőség egyik szinonimája: S-Bahn. Mindkét hálózat az országos vasúttól különálló rendszert alkotott alsóvezetékes villamos motorvonatokkal. Az 1972-es olimpiára München is úgy döntött, hogy városi gyorsvasúti, azaz S-Bahn rendszert épít ki. Berlinnel és Hamburggal ellentétben azonban nem egy különálló, hanem a vasúttal közös infrastruktúrában (igaz, mára sok helyen külön vágányokon járnak az S-Bahnok) gondolkodott, beleértve az áramellátást is. Azaz felsővezetékről, 15 kilovoltos, 16 2/3 hertzes váltakozó feszültséggel kívánta táplálni a szerelvényeket.
A müncheni S-Bahnra szánt 420-as sorozatú motorvonatok prototípusa 1969-ben készült el olyan gyárak együttműködésével, mint az MAN, a Waggon-Union, az Orenstein & Koppel vagy az LHB. A jármű három, csak járműjavítóban bonthatóan összekapcsolt kocsiból állt, amelyek között nincsen átjárás. Mindhárom kocsi alatt két hajtott forgóváz van. Egy egység hossza 67,4 méter, üzemben legfeljebb hármat szoktak összekapcsolni a szokásos Scharfenberg-rendszerű vonókészülékkel. A gyorsvasúti felhasználás miatt minden kocsi oldalán 4-4, a szerelvényen összesen 24 távműködtetésű kétszárnyú tolóajtó teszi lehetővé a gyors utascserét. A villamos berendezés a kor technikai színvonala alapján tirisztoros féligvezérelt egyenirányító hidakon keresztül táplálta a forgóvázankénti két marokcsapágyas motort. Ez 120 kilométer/órás sebességet tett lehetővé, illetve még mai szemmel is megfelelő gyorsulást. Üzemi fékként villamosfék szolgált, amelyet a hagyományos légfék egészített ki. A villamos berendezést zömében a Siemens és az ABB, néhány vonat esetében pedig a BBC szállította.
Az 1972-es olimpiai játékokra nagy mennyiségű 420-ast kellett legyártani, a megnyitóig százhúsz készült el. A gyártás utána is folytatódott egészen 1997-ig, amikor a 480. egység elkészültével véget ért. Az utolsó szériák már sötétített üvegeket, lengő-tolóajtókat, rugóerőtárolós féket, illetve számítógépes vezérlést hordoztak, mint újdonságot.
München és környéke után feltűntek a vonatok a frankfurti S-Bahn hálózatán, majd a Ruhr-vidéken is, továbbá a Stuttgart környéki gyorsvasúti hálózat is ilyen szerelvényeket állított üzembe. Az ezredforduló tájékán azonban még a Stockholm környéki elővárosi vasútvonalakon is előfordultak! A kezdeti krémszín-kék/narancssárga színterv mára már eltűnt, valamennyi megmaradt szerelvény a DB egyen-vörös színezését viseli, kivéve természetesen a múzeumi és nosztalgia példányokat. A 420-asok ugyanis már kifutó típusok, Münchenben 2004-ben közlekedtek utoljára. Ma már csak Frankfurt, Stuttgart és a Ruhr-vidék S-Bahn hálózatán közlekednek, utóbbi helyen a mozdonyos vonatokat kiváltva. Stuttgartban viszont meg vannak számlálva a napjaik, ugyanis 2013-ig a tervek szerint lecserélik a megmaradó egységeket. Frankfurtban viszont biztos a további üzemelésük, tehát aki 420-ast szeretne látni, ott teheti meg a legtovább.
