Vágányzár Tószegnél

MTI/iho   ·   2015.07.13. 18:45
400670-IMG_1143__150515

Vonatpótló autóbuszok közlekednek a Tószeg és Szolnok közötti csaknem nyolc kilométeres szakaszon július 31-éig a több mint negyvenéves, elöregedett sínek cseréje miatt. A felújítás után, augusztustól zavartalan lesz a vonatközlekedés a két település között a már vadonatúj síneken, addig a szolnoki vasútállomásról indulnak és oda is érkeznek a vonatpótló buszok.

Uzsgyi Szolnok és Tószeg között<br>(képek: Vörös Attila)

Papp László, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. szolnoki területi igazgatóságának forgalmi osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta: négy vonatpótló autóbusz huszonnégy járaton mintegy ötszáz utast szállít egy nap alatt. (Ugye figyelnek, ötszáz utas huszonnégy járaton, nem túl erős!)

A sínek egy része már májusban ott volt. A kővonatoknak is jobb lesz az erősebb pályán

Az egyvágányú pályán levő sínpár cseréje a MÁV-csoport célirányzott, ütemezett munkája, a felújítást a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatósága külső vállalkozók bevonásával végzi. A Kapella nyilvános adatbázisa további információval szolgál: a 48 kgfm-es síneket 54-es rendszerűre cserélik és a 99+40-es szelvényben levő teknőhíd felszerkezetének szigetelésést is elvégzik. Szintén átépítik Tószeg állomás harmadik vágányát.

Kapcsolódó hírek